Borbás Marcsi kétszer is zenére nyújtja a kalácstésztát: dupláz a Csík zenekar

2019/12/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

December 28-án rendhagyó óévbúcsúztató koncertre hívta közönségét a Budapesti Kongresszusi Központba a magyar népzenei élet hatalmas szeretettel körbevett szereplője, a Csík Zenekar. A nagy érdeklődésre tekintettel, most egy délutáni előadást is beiktattak, amely délután 3-kor kezdődik majd.

Sose lesz vége? De bizony... Rendhagyó évzáró koncertet ad a Csík zenekar

Az immár 31 éves Csík zenekar munkásságánakelső két évtizedében az autentikus népzenei kincs megismerésén, tanulásán, a táncházakban és a táncegyüttesekkel közös produkciókban pedig ennek továbbadásán dolgozott.

"Ez a népzenei kincs segítette későbbi munkánkat is, hiszen az utóbbi évtizedben, miközben megőriztük eredendő kötődésünket a hagyományos magyarországi, felvidéki és erdélyi népzenékhez, az igényesen kiválasztott populáris dallamokat tökéletesen simítottuk bele a magyar népzene szövetébe" – meséli Csík János, a zenekar vezetője. Tették ezt úgy, hogy nem rettentek vissza az alternatív rock, a jazz vagy éppen a komolyzene műfajától sem.

A Kossuth-díjjal, Magyar Örökség díjjal és Príma Primissima díjjal is elismert zenekar - a tavalyi nagysikerű jubileumi koncertműsorok után – az idei év decemberében is egy hagyományos, nagyszabású koncertet tervez december végén: izgalmas tematika, neves vendégművészek, különleges látvány és a „szokásos" Csík Zenekaros hangulat.

 "Koncertünk címe – „Sose lesz vége" – idén különleges jelentőséggel bír. Egyrészt egyik legújabb és legkedvesebb dalunk címe is egyben, másrész pedig műsorunk gondolatiságára, mondanivalójára is utal."A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat, zenéket és gasztronómiai szokásokat. Legfőbb üzenetünk ugyanakkor mégiscsak az, hogy a hagyományok tovább éltetése, a következő nemzedékek számára való átörökítése fontos felelősségünk, hiszen az előző generációk által teremtett és felhalmozott kincsünk – szellemi örökségünk – nem veszhet el. Ha jól végezzük dolgunkat, a történetnek sose lesz vége" – mondta Csík János.

"Az értékek és hagyományok megidézésében segítségünkre lesz Borbás Marcsi, aki gasztronómiai szempontból is rá- és betekintést enged a magyar hagyományokba. Úgy gondoljuk, hogy tánccal együtt a népzene teljes pompájában tud megmutatkozni, ezért zenéinket a Fitos Dezső Társulat fogja a színpadon tánccal illusztrálni. Vecsei H. Miklóst, a Vígszínház ifjú színművésze pedig énekes és prózai előadóként vesz részt műsorunkba" – avat be a részletekbe a zenekarvezető.

„A koncerten „élő adás" technikával szeretnénk a színpadon történteket a nézőkhöz még közelebb vinni: élő közvetítéssel, egy kamera állandó színpadi jelenlétével fogjuk a közönségünknek közvetlen közelről megmutatni a színpadon történő eseményeket: Borbás Marcsi zenére megkomponált kalácstészta-nyújtását, Fitos Dezsőék látványos táncait mind testközelből szeretnénk láthatóvá tenni" – tudtuk meg Csík Jánostól.

Fotó innen, recept is van!

Csík zenekar, Budapesti Kongresszusi Központ, évbúcsúztató

 

 

Szólj hozzá!


Tesód a basszeros? Zenekarok családi kötelékben

Tesód a basszeros? Zenekarok családi kötelékben

A napokban a Palau Royale-cikk kapcsán merült fel a szerkesztőségben, hogy milyen zenekarok vannak még, amelyek családtagokból állnak. Első körben...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Lángoló: Sok zenész felhagyhat a zenéléssel a járvány miatt

Az egy dolog, hogy félbe kellett szakítani a turnézást, a koncertezést, a felvételeket mindent, a Lángoló Gitárok megújult oldala szerint – és egy brit felmérés alapján –, sokan nem veszik újra fel a hangszerüket, ha elmúlik a vész.

Mekkora esélye van egy induló party zenekarnak jelen pillanatban?

Bátran kijelenthetjük: nulla. Kivéve persze, ha olyan támogatója akad, aki kitart mellette, amíg a helyzet jobbra nem fordul. Még jóval a Nagy Víruspara előtt írtak ki egy felhívást, és nem volt mit tenni, be kellett fejezni a projektet: a második hullám kellős közepén megalakult a Jägermeister Brass Band.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek