Egy másik Stahl is befut: 9, avagy a debütáló album

2016/05/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Megjelent Stahl Barbara 9 című bemutatkozó nagylemeze, melynek minden darabját az énekesnő élményei ihlették. A downtempóval és elektronikával finoman vegyített r&b dalok élőben május 6-án, a GMK-ban mutatkoznak be.

Egy másik Stahl is befut: 9, avagy a debütáló album

A MamaZone kiadó gondozásában,megjelent 9 angol nyelvű dalt tartalmazó korongnak High Love, azaz Lotfi Árzsáng volt a producere.

„A ” 9”egy közös pont bennem és az albumban. 9 dalt írtunk meg a lemezhez, én pedig 9.-én születtem – továbbá a nagymamám és az egyik kishúgom is, szóval egyébként is szeretem ezt a számot” – mesél az albumról Barbara.

„A dalok egytől egyig a saját élményeimről, érzelmeimről szólnak, különböző lelki állapotokban írtam őket, úgyhogy hangulatát tekintve elég sokszínű lett a lemez. Egy napló lett az emlékeimről, korszakaimról, azokról az emberekről, akik hátassal voltak rám… 100 százalékigig engem tükröz. A legjobbak akkor születtek, amikor szárnyaltam, vagy amikor a padlón voltam. Középlángon nem funkcionálok.” – folytatja.

A legtöbb dal downtempo, loopokkal, gépdobbal, mély basszusokkal és itt-ott lo-fi hangzással szólal meg, műfaját tekintve pedig az elektronikával kevert r&b a fő irány, de fellelhetőek benne jazz, hip-hop és trap elemek is. A City és Gold című dalok már megjelentek a lemezről, a City a lüktetőbb, energikusabb vonalat képviseli, amihez hasonló lesz bőven a lemezen (Who will I be, Flower, Other than you), de a Goldhoz hasonló melankolikus trackek is képviselik magukat, mint például a Night, vagy a Put that down című számok.


„Izgalmas volt minden egyes számot megírása és a legnagyobb élmény a végén egészként látni és hallani azt a 9 dalt, amit összeraktunk High Love-val. Nem koncepció szerint haladtunk, abszolút érzésből dolgoztunk, mégis azt érzem, hogy egy változatos, izgalmas dolog lett, ugyanakkor mindegyikben megvannak azok a stílusjegyek, amik egységessé teszik a lemezt. Ezek Árzsáng egyedi zongoratémái, a széteső beatek és a rengeteg vokál, amikkel imádom teliszórni a dalokat!”- fűzi hozzá az énekesnő.

 

A lemez a Cseh Tamás Program támogatásával jött létre.

A lemezbemutató május 6-án a GMK-ban lesz, addig pedig Ituneson, Spotifyon, Deezeren és Soundcloudon is hangolódhattok.

 


 

 

Szólj hozzá!


Hogy vagy?

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt hat hónapot. A streamingtől a rádiós játszásokon át egészen a CD- és vinylvásárlásokig minden fontos fogyasztási szokás külön listán szerepel, így jól látszik, hogy nem mindig...
Új koncertek