Egy zenei xanax?

2020/07/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Jaffa68 februárban jelentette meg első kislemezét, s már itt is egy új dal. A Lesz üzenete, hogy felesleges bármin görcsölni, inkább engedjük el a feszengést, és szórakozzunk. A Lesz élőben július 24-én debütál a Király utcai k11-ben.

Aki nem bírja idegekkel a várakozásit, dobjon be egy zenei xanaxot (szmájli)

A Lesz egy tavaly született dalunk, aminek megvolt az alapja, de egy ideig hozzá sem nyúltunk, nem is igazán értem miért. Aztán az egész világot érintő krízist és globális otthonmaradást követően egyszer csak értelmet nyert. Tökéletesen passzolt az akkori életünk hangulatához. Hiszen a gyökerei eredetileg is a semmittevésben, az unalomban, a magányban vannak. Amikor például nincs munkád, mondjuk egy hónapig. Két hónapig. Fél évig. Szabad vagy, de mégsem, nem hajt előre semmi. Annyi időd van mint a tenger, de mégsem kezdesz vele semmit, belefulladsz. Aztán jön valami. Kattanás. Magadra zárod minden bátorságod. És rájössz, hogy ez is csak egy életszakasz, ami elmúlik, tovaszáll, mint a cigifüst és újra elkapod a fonalat. Fontos, hogy lásd ki és mi az igazán lényeges az életedben. Tehát valamennyire reakció a koronavírus által sújtott időszakra, de valahol egy örökérvényű üzenet, a mindennapokra nézve. Valahogy úgyis lesz” – meséli a Leszről Fehér Tamás ’Toma’ a csapat énekese.

A bevezetőben említett bulira a belépő 500 HUF. 1/3 doboz cigi...

Jaffa68, új klip, k11

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek