Egymástól elszakított szerelmesek napja a Csigó malomban

2017/07/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Japán hagyományokat felelevenítő fesztivál kezdődik pénteken a Veszprém megyei Gyulakeszin lévő Csigó malom műemléképületében. Az augusztus közepéig tartó programsorozaton tíz koncertet és öt tárlatot szerveznek, lesz kimonó-kiállítás, és a gésák életét bemutató előadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

Lesz kimonó- és babakiállítás is

Az augusztus 18-áig tartó rendezvénnyel egy több százéves japán hagyományt kívánnak feleleveníteni, mely az ázsiai ország egyik jelentős ünnepéhez, a Tanabata csillagfesztiválhoz kötődik, valamint július hetedikéhez, amely az egymástól elszakított szerelmesek napja, akik évente csak egyszer, ezen a napon találkozhatnak.

A mintegy másfél hónapon át tartó programsorozat során hallhatja a közönség Tompos Kátya és Hrutka Róbert koncertjét. Mások mellett színpadra lép Érdi Tamás zongoraművész, Csermák Éva hegedűművész és Faddi Sarolta zongoraművész, Kovács Gergely zongoraművész, Czuczor Anna Magdalena hegedűművész, Szabó Ádám harmonikaművész. A fesztivál záró koncertjét, Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám gordonkaművész adja.

Az ötödik alkalommal megrendezett fesztivál az egykori szalonokban zajló életet kívánja feleleveníteni, a 150 esztendős Csigó malomban lévő szalonban a koncerteket követően kötetlen beszélgetésre, borkóstolókra várják a látogatókat.

A programsorozat első napjaiban a japán zene és kultúra köré szervezett előadások hallhatók, japán italokat lehet majd kóstolni és a tea szertartással is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Jövő szombaton a gésák életéről szóló előadást tart Vihar Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke, a fesztivál társszervezője, majd Puccini Pillangókisasszony című operájának részleteit hallgathatja meg a közönség Ötvös Csilla, a Magyar Állami Operaház énekesének és tanítványainak előadásában.

Megtekinthető lesz Török Szofi Sára fotósorozata Japánról, Zopcsák Ferenc japanológus kalligráfia kiállítása, G. Heller Zsuzsa kerámikus és szobrászművész kerámiái és R. Törley Mária szobrászművész alkotásai a helyszínen lévő művészeti galériában.

Csigó malom és művészetgaléria, Gyulakeszi

Japán, Csigó malom, koncert

 

 

Szólj hozzá!


Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nickelback is back, avagy van új a nap alatt

Tíz év után ismét Budapesten koncertezik a Nickelback: a kanadai rockzenekar 2027. június 29-én a Budapest Arénában lép fel. Az Everything Under The Sun című új albumukat bemutató világkörüli turnén a brit Don Broco kíséri őket. A jegyek október 16-tól kaphatók.

Deep Purple Budapesten: a legendák nem a múltjukból élnek

Nagy dalok, nagy pillanatok, némi hiányérzet. A Deep Purple budapesti koncertjén a zenekar ismét bebizonyította, hogy nem pusztán a régi sikereiből él: a klasszikusok mellett az újabb szerzemények is helyet kaptak a műsorban. A muzsikusok teljesítményére aligha lehetett panasz, a hangzás azonban – legalábbis ott, ahol álltam –...
Új koncertek