Először koncertezik Magyarországon a Big Time Rush

2025/03/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A zenekar egy meglehetősen ütős évre készül: a BIG TIME RUSH IN REAL LIFE WORLDWIDE című világkörüli turnéjukkal a zenekar nevét viselő népszerű sorozat minden epizódjának összes dalát eljátsszák élőben. A turné most 4 új európai állomással bővült, köztük Budapest is felkerült a térképre: december 16-án, az MVM Dome-ban koncerteznek.

Először koncertezik Magyarországon a Big Time Rush

A Big Time Rush egyik napról a másikra vált szenzációvá, miután 2009-ben a Nickelodeon csatornán elindult az azonos nevű sorozat. A tévéműsor négy hokijátékos kalandjait követi, akik Minnesotából költöznek Hollywoodba, miután kiválasztották őket egy fiú bandához...

Fotó: Nickelodeon

A sorozat hatalmas siker lett és később Carlos, Kendall, James és Logan a való életben is zenekart alapítottak, három stúdióalbumot megjelentetve és a világ számos országában élőben be is mutatva azokat. A sorozat 2013-ban ért véget, majd még négy aktív év után a zenekar tagjai úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják, de az évek során sem kopott barátságuk.

7 év után a tagok – hogy örömet szerezzenek a világszerte karanténban lévő rajongóiknak – úgy döntöttek, hogy együtt lépnek fel, hogy a szeretet és az összetartozás üzenetét közvetítsék. Ezt hamarosan követte a Worldwide című slágerük akusztikus verziójának előadása - természetesen fizikai távolságtartással. Ezek a fellépések őrületes érdeklődést értek el, mind a rajongók, mind a média körében, a Big Time Rush-t csak 2020-ban több mint 10 millióan streamelték. A tévéműsor negyedik évada 2021 márciusában került fel a Netxlixre és a Top 10 legnépszerűbb tartalom között szerepelt.

A zenekar 2021-et az iHeartRadio Jingle Ball bálján zárta, valamint két teltházas koncerttel Chicagóban és New Yorkban, megfejelve mindezt a Call It Like I See It című szám megjelenésével, amely 8 év után az első kiadott daluk volt.

Az együttes 2022-t erősebben indította, mint valaha, a nagysikerű teltházas Forever turnéval és új slágerek kiadásával. 2023 júniusában jelent meg az Another Life, amely 10 év után a zenekar első stúdióalbuma volt és amelyet egy deluxe verzió kiadása is követett. A Big Time Rush 2023-as Can’t Get Enough turnéja végig teltházzal futott. A zenekar 2022-es és 2023-as körútja során több mint 600 000 jegyet adott el. A mostani turné Budapest mellett egy zürichi, mannheimi és koppenhágai állomással bővült még. Carlos, Kendall, James és Logan idén több mint 50 városban lép fel az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Európában, hogy világszerte ünnepeljék slágereiket, a rajongóikat és barátságukat.

A BIG TIME RUSH IN REAL LIFE WORLDWIDE pontosan azt nyújtja a rajongóknak, amire régóta vágynak: a banda a Nickelodeon sikersorozatának összes epizódjából eljátszik minden dalt, amelyek közül sok még soha sem csendült fel élőben. A Rusherek – azaz a zenekar rajongói – újra átélhetik kedvenc pillanataikat a sorozatból, de a banda még sok más meglepetéssel is készül. Katelyn Tarver és Stephen Kramer Glickman – akiket a műsorból Jo és Gustavo néven ismerhetünk – a turné összes állomásán csatlakoznak a bandához előzenekarként, így garantált az epikus reunion. Snoop Dog viszont nem tart velük... :)

 

A teljes körű jegyértékesítés március 28-án, 9 órakor indul.

 

 

Big Time Rush

 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek