Emlékeztek a Kisváros sorozat zenekarára?

2020/09/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Ehhez persze az is kell, hogy magára a sorozatra – ne keverjük össze az Angyalbőrben szériával! – emlékezzen valaki, ami 1993-tól 2001-ig ment e tévében, és műfaját tekintve bűnügyi filmvígjáték-dráma volt, és ezzel szerintünk mindent elmondtunk :) Aki élt és mozgott, szerepelt benne, nyolc évvel a sorozat befejezése után, Hollósi Frigyest a sorozatban nyújtott alakításáért tiszteletbeli rendőrré avatták. És hát a reklámok... mostanában termékmegjelenítésnek hívnák...

Emlékeztek a Kisváros sorozat zenekarára?

Mindezt azért idéztük meg, mert csaknem két évtized szünet után újjáalakult a KGB zenekar. A Karthago együttesből ismert Kiss Zoltán Zéro projektje, amely sokáig a  tévésorozatban szerepelt, két új taggal kiegészülve szeptember 12-én Budapesten lép fel.

 

A KGB 1992 őszén alakult, amikor Kiss Zoltán Zéro basszusgitáros és Gidófalvy Attila billentyűs, a Karthago és a Fáraó együttes két tagja felkérést kapott a Kisváros zenéjének elkészítésére. A csapat első sikerét 1993 tavaszán érte el, amikor Őrült nyár című dalával bekerült a Mitax-Organ Pop-Rock fesztivál döntőjébe. Ehhez képest klip nem készült hozzá.

 

 

Az országos ismertséget az 1993 nyarán debütáló Kisváros-sorozathoz készített főcímzenék – Az én városom, Nincs Üzenet, Sose múljon el – és a számos betétdal hozta meg. A KGB tagjai hét alkalommal, magukat alakítva, szerepeltek is a szériában.

A filmzenével három KGB-lemez jelent meg és több videoklip készült. Kiss Zoltán Zéro zeneszerző, szövegíró, énekes és basszusgitáros nemrég döntött úgy, hogy egy megújult formációval ismét életre hívja a KGB-t. Az új, trió felállásban Kiss zenésztársa Kelemen Tamás, az Emelet gitárosa, valamint Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere, aki 2019-től a KGB-Kisváros produkció akusztikus gitárosa. Mint írták, Zéro és Kelemen évek óta együtt zenél a Fáraó együttesben is. A tervek között egy turné is szerepel.

A három zenész első alkalommal lesz látható együtt a színpadon a 20. Őrmező Ünnepe Fesztiválon, amiről semmit nem találtunk a neten, de ti biztos ügyesebbek vagytok.

A Kisvárosról pedig mindent itt, bakilista is van :)

Interjú a zenekarral itt, a fotó is innen – ez még a kisvárosos korszak.

Kisváros, tévésorozat, KGB zenekar, Kiss Zoltán Zéro, Gidófalvy Attila, Lobó-Szalóky Lázár, Kelemen Tamás

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek