Fenyő mögött a Csacska Macska vokál szvingel az Arénában

2018/11/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Fenyő Miklós a hazai rock and roll koronázatlan királya, aki minden évben, immár több mint húsz éve egy hatalmas koncerttel búcsúztatja az évet. 2018. december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várja közönségét a hagyományos Fenyő Ünnep című szédületes rock and roll show-műsorára.

Fenyő mögött a Csacska Macska vokál szvingel az Arénában

Koncertjén a Fenyő Gyöngye zenekar és a Csacska Macska vokál kíséri, a Jampi Angyalok pedig mindent megtesznek azért, hogy mindenkit táncba vigyenek. Látványos, vadonatúj műsorral készül, de természetesen felcsendülnek majd az elmaradhatnak „örökzöld” slágerek is, mint a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Rock and Roll Party vagy a Made in Hungária.

Meglepetésekben sem lesz hiány: Király Viktor az amerikai rock and rollt idézi meg a színpadon, a The Easy Babies három énekesnője a ’30-as ’40-es évek szving világába repít vissza minket, a BEAC Cheerleaders pom-pom lányai pedig akrobatikus koreográfiáikkal egészítik ki a produkciókat, így még látványosabbá téve a show-t.

Szóval: Fenyő nélkül nincs karácsony!

Fenyő Miklós, karácsony, Csacska Macska vokál, Jampi Angyalok, The Easy Babies, BEAC Cheerleaders

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek