Hány Fahrenheit lesz a Barba Negra Track-ben augusztus 29-én?

2018/07/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ha Celsiusban is meg kellene megmondani, ahhoz még korán van, ha "zenében", akkor csak egy... A téli buli után nem kell újabb 11 évet várni – a banda nyár végén ismét koncertezik, a Barba Negra Track lesz az augusztusi esemény helyszíne.

Hány Fahrenheit lesz a Barba Negra Track-ben augusztus 29-én?
A Fahrenheit első nagylemeze ’95-ben jelent meg. Második korongjuk felvételeit egy évvel később, ‘96 januárjában készítették a  Tom-Tom stúdióban.’97 őszén elindult a Fahrenheit klub is a Lágymányosi Közösségi Házban, ahol a zenekar minden alkalommal népszerű hazai sztárokkal színesítette a „klubdélután” programját, amolyan mini rockfesztiválok voltak ezek. A csapat harmadik és egyben utolsó hangzóanyaga ’99 májusában került a boltokba.
Maróthy Zoliék egy évvel ezelőtt azt ígérték, hogy csak akkor lesz folytatás, ha jól sikerül a decemberi visszatérő koncert a Gödör klubban. A téli teltházas bulinál jobb motiváció nem is kellett a folytatáshoz, ezért ígéretüket betartva a tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé.  A repertoárban most is lesznek meglepetések, de többet egyelőre nem árultak el. (Szerintünk nem lesz ott a 100 Folk celsius... :D )
„Tavaly nyáron egy interjú erejéig a Rádió Rockban találkoztunk össze. Akkor elhatároztuk, hogy csinálunk egy közösségi oldalt az egykori Fahrenheitnek, hogy megoszthassuk a régi élményeinket a közönségünkkel. Ez a kezdeményezés aztán olyannyira jól sikerült, hogy hirtelen azon vettük észre magunkat, hogy milyen sok régi rajongónk maradt meg, annak ellenére, hogy a csapat hosszú évekig inaktív volt – egy 2006-os újra együtt bulit leszámítva, amiről viszont Facebook híján nagyon kevesen értesültek. Az elmúlt egy évben viszont mindenki egyhangúan Fahrenheit koncertet "követelt" tőlünk. Így hát nekiálltam megszervezni a bulit” – mesélte Gödör-béli koncert előtt Vörös Gábor basszusgitáros.
Ilyen volt ott a hangulat: 
Fahrenheit, Ossian, reunion, Barba Negra Track

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek