Hien lesz a Vangelis Filmzenei Koncert szólistája

2018/10/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

November 8-án Hien és a nyolcvan fős Magyar Virtuózok Zenekar, valamint a Budapest Énekegyüttes közreműködésével az Oscar-díjas zeneszerző legnagyobb alkotásait hallgathatjuk meg: „1492- A Paradicsom meghódítása”, „Tűzszekerek”, „Szárnyas fejvadász”…, hogy csak egy párat említsünk a világsikerek közül, amelyek szó szerint megelevenednek az Arénában.

Hien lesz a Vangelis Filmzenei Koncert szólistája

Egy ideje teljesen magával ragadott az elektronikus zenekészítés. Vangelis ebben a műfajban minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, munkássága meghatározó a műfaj fejlődésében. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy az ő darabjait adhatom elő több ezer ember előtt” – meséli Hien, aki jelenleg sound design szakirányon tanul a Berklee College of Music-on, és akit a tévénézők is viszont láthatnak a Sztárban Sztár című műsorban.

A megasztáros énelesnő legutóbb akkor szerepelt a lapok hasábjain – ha szigorúan a pályáját nézzük, és nem családja egyéb ügyeit –, amikor bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe The Way I Do című dalával.

Valamint akkor, amikor egy igazán személyre szabott szerepet kapott 2015-ben: a Miss Saigon című musical-ben debütált a Budapesti Operettszínházban, a főszereplő Kimet alakítva.

Vangelis Filmzenei Koncert, Hien

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek