Hiperszexuális vízió a posztszovjet valóságba ágyazva: TOMM¥ €A$H (18+)

2017/03/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

TOMM¥ €A$H még a WINALOTO-nál is őrültebb – és meglehetősen erotikus új klipet készített Surf című dalához. Az új dalt március 25-én hallható élőben a Dürer Kertben, a koncert után pedig indul az Empire Stripes Bak szláv partisorozat kilövése.

Hiperszexuális vízió a posztszovjet valóságba ágyazva: TOMM¥ €A$H (18+)

Tommy Cash Európa turnéja közepén, a minap jelentette meg Surf című klipjét, ami még az eddiginél is eszelősebb és pikánsabb lett. A Surf készülő lemezének második dala, egy hiperszexuális vízió a posztszovjet valóságba ágyazva. A klipet ezúttal is maga Tommy Cash rendezte, producere és művészeti vezetője pedig Anna-Lisa Himma volt.

Tommy Cash észt rapper az a fickó, aki gond nélkül a feje mögé hajtja lábait vagy lovagol be a McDrive-ba és senki sem gondolja már a szomszédságban, hogy ez furcsa. Persze nem volt mindig így, kicsi Tommy egy korántsem kedves és rózsaszín orosz lakótelepen nőtt fel, de éppen ez a baltik „gettó” fordította a művészetek felé és lett inspirációja. Kezdetben a tánc és a festészet, majd a divat érdekelte, most rapsztárként hódítja meg a kontinenst.

A Eurosonicon és számos fesztivál és klubkoncerten söpört már végig erőteljes produkciójával, három csíkos Adidas melegítőjével és sajátos humorú szövegeivel. 2014-ben jelent meg EUROZ DOLLARZ YENIZ című albuma, tavaly pedig WINALOTO című dalával és annak klipjével hívta fel magára a figyelmet. A meglehetősen extrém és érdekes klip ötlete Tommy fejéből pattant ki, amiért idén meg is kapta a legjobb klipnek járó elismerést az Estonian Music Awards-on.

Tommy Cash után indul az Empire Stripes Bak partysorozat kilövése, ahol DJ Vladidas pakolja majd a talpalávalót és patakokban folyik a vodka. Az Empire Stripes Bak igazi zsiguli diszkó a kelet-európai lakótelepek mélyéről, gopnik melegítős dudorgás és fux szépségverseny, tömény hardbass, azaz szláv rave csapatással.


 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek