Hogy kerül a Platon Karataev a sírkertbe?

2023/06/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Úgy, hogy a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtt ad koncertet a Platon Karataev június 24-én, a Múzeumok éjszakáján.

Fotó:  Platon Karataev/FB

A zenekar fellépését a mauzóleumra vetített fényanimáció kíséri, a sírkertben emellett kisbuszos túrák, valamint tematikus és esti zseblámpás hangulatséták várják a látogatókat. A hazai zenészvilág sírkertben nyugvó nagyjait bemutató Muzsikus lelkek című séta végső állomásán ezúttal élő zongoramuzsikát hallgathatnak meg a látogatók a Révkomáromból érkező zongoraművész-testvérpár, Gönczöl Bernadett és Gönczöl Noémi előadásában.  Mindezek mellett felfedezhetők kisbusszal is a sírkert olyan távolabbi zugai, amelyek hagyományos séta keretében nem elérhetők. 23 órától különleges zseblámpás hangulatsétát tart a Nemzeti Örökség Intézete.

Magyarország legnagyobb sírépítménye, a Kossuth-mauzóleum előtt koncertező Platon Karataevnek tavaly januárban jelent meg a harmadik stúdiólemeze, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyongás, a határtalannal találkozás, valamint szembenézés önmagunkkal és az elmúlással is...

"A koncerten elhangzó zeneszámok a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szólnak. A műsorhoz felolvasással Vecsei H. Miklós színművész is csatlakozik. A koncert közben fényfestés lesz a Kossuth-mauzóleumon, a 26 méter magas emlékművön minden szám alatt külön animáció lesz látható" – írták a szervezők.

A Fiumei úti sírkertben a Múzeumok éjszakája valamennyi eseménye ingyenes, karszalag nem szükséges, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Részletek a Nemzeti Örökség Intézetének Facebook-oldalán, valamint a Múzeumok éjszakája oldalán találhatók.

Múzeumok éjszakája, Platon Karataev, Fiumei úti sírkert

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek