Mivel még nem volt időnk meghallgatni, csak belehallgatni (bocs), kölcsönvettük a formáció "kislexikonát" a lemezhez.
"Minden dal kicsit más, mégis összeérnek a szálak, keressük az utunkat, az értelmet, a miérteket, hátha egyszer meg is találjuk."
Ág se húzza
"Több olyan dalunk van, aminek a sztorija viszonylag egyértelmű, levonható belőlük valamiféle konklúzió. Az Ág se húzza, ami a Maluridé harmadik magyar szövegű dala, azonban inkább impresszionista képekből áll, mintsem történetet mesél. Julcsi (Viszkeleti Júlia) szövege mögött az önmagunkkal folytatott belső harcok és játszmák sejlenek fel, meddig megyünk el bizonyos gondolatokkal, és ezek a belső mozgatórugók hogyan húznak-vonnak minket. ‘Nézd hogy fújja, az ág se húzza’ hangzik el a refrén ismétlődő soraiban. A dalhoz Szatmári Andrea rendezésében készült klip ezt a múlt és jelen közötti imbolygást mutatja be, a táncosok improvizatív és a klipforgatás helyszínén összerakott minimalista koreográfiája pedig a szöveg leginkább költői képei mögött meghúzódó érzelmeket festik le."
Játsszuk az Istent
"A Maluridé első magyar EP-jén a zenekar, a kísérletező hangvételű dalok mellett az akusztikus hangzásvilághoz is visszatalál. Játsszuk az Istent című dalukban – ami az EP-n belül szereplő dalok közül a legújabb track – a zongoráé a főszerep, Zazie (Farkas Virág Zazie) egy régi pianinón vette fel a témát, Milán (Hodován Milán) pedig a hangszereléskor is e téma köré építette fel a hangzásvilágát a dalnak. A dal megírásakor Julcsi szintén az egyszerűségre törekedett, mint, amikor az ember leül egy forró teával az ablak mellé, és csöndben szemléli a világ történéseit egy üvegfal mögül. »Nem csak a világot nézzük, hanem saját szerepünket ebben a kavalkádban, fontosak vagyunk-e, meddig tart ez a körforgás.«"
Kígyó
"A dal nem könnyű témát feszeget, mindezt stílusában is újító hatásokkal. A lágy, melankólikus, »malus« hangzásból - és a komfortzónájukból is - kicsit kilépve, dark fordulatot vesz a dal, mely váltást maga a szöveg is igencsak megköveteli. »Kérést szólok, kígyót hall« – hangzik el az egyik átvezetőben, ezt az érzést sokan átélhették, akik voltak olyan kapcsolatban, melyben egy ponton túl nem tudták kifejezni, őszintén megfogalmazni érzéseiket, mert ezek a gondolatok nem úgy találtak nyitott fülekre, ahogy nekik szükségük lett volna rá.
»Muszáj kiírnunk, kibeszélnünk magunkból a az érzéseinket, és különösképp azokat, amik olyan döntésre juttattak minket, amik életünk bizonyos pontjait megváltoztatják, vagy épp lezárják. Nem könnyű ezeket a tapasztalásokat szavakba önteni, de a kifejezésük nélkül egy olyan, elfojtott, és a saját gondolataikba tekeredett valóságot teremtünk magunknak, amiben már nem látjuk tisztán a miérteket. Először ezt a számot is egy lassú, melankólikus hangvételű hangszerelésben képzeltük el, majd egy alkotótábor során elkezdtük kibontani a refrént, és rájöttünk, hogy ezt nem lehet finoman és türelmesen mondani, ki kell kiabálni magunkból, ha valami fáj. És normális, ha fáj valami, normális mindezt megélni.« "
Unnom kéne
"Lezárásról, elengedésről, és megnyugvásról szól a dal, ami a tavasszal megjelent Kígyó című szám folytatásaként is értelmezhető. »Ha magamat én elringatom, a szavaidat nálad hagyom. Van, amikor a múlt megpihen, némán, érted...« - szól a dal második felében Márk (Zentai Márk, Mörk) témája, a valós elengedések talán pont ott kezdődnek, ahol válasz, vagy épp teljes megértés hiányában is képesek vagyunk továbblépni egy adott helyzeten."
P.S.
Maluridé, Zentai Márk
Szólj hozzá!