iLand zenekar: a magyar progresszív rock szcéna üdvöskéje és nagy öregje a Müpában

2023/02/06  ·   Ajánló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Ezen a néven és ebben a felállásban az iLand új zenekar, azonban a társaság három ötöde, Takáts Tamás, Pálvögyi Géza és Dorozsmai Péter együtt zenéltek az East együttesben, de az East-től függetlenül is mindhárman oszlopos tagjai a magyar rocktörténetnek. Olyan együttesek neve kötődik hozzájuk mint a Karthago, a Takáts Tamás (Dirty) Blues Band, Tátrai Band, Skorpió, Korál.

Fotó: iLAnd Band/FB

Madarász Gábor (gitár, ének) és Kontor Tamás (basszusgitár, ének) neve nem annyira ismert, mint az előző három tagé, de aki kicsit figyel a magyar rockzenére, az mindkettejükével találkozhatott már. Az előbbi például Pierrot és Ákos kísérőzenésze volt, az utóbbi dolgozott együtt Ganxsta Zoleeval.

Az iLand tavaly ősszel jelentette meg az első stúdióalbumát és az első koncertlemezét. Egybecsomagolva, A sziget címmel. A stúdiófelvétel a zenekar saját, új dalait tartalmazta, a kiadvány második lemeze pedig az első fellépésüknek azt a részét, amelyben a kései East dalait játszották iLand-felfogásban.

 

A kiadványból kiderül, hogy az iLand a progresszív rocknak nem a kísérletező, hanem az igényes hangszerelésű, ám mainstreamebb hangvételű ágát műveli. Ahogyan azt az East is tette, az utolsó lemezein. Amit hallhatunk igényes hangszerelésű, némileg kései Pink Floyd-ot idéző, összetett, odafigyelést igénylő, mégis fülbemászó muzsika.

Az iLand legközelebb  a zenéjük minőségét megillető, méltó helyen, a MÜPA-ban lép fel, a jegyeket csatoltuk.

Takáts Tamás, Pálvögyi Géza, Dorozsmai Péter, iLAnd, Müpa

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek