Ingyenes Caramel-koncert és úszó lámpások a Romantika Fővárosában

2023/08/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Három napon át a romantikáé lesz a főszerep Gyömrőn, ahol esténként több ezer színes lámpást úsztatnak a tó vizén.

Fotó:  Romantika Ünnep Gyömrő

Évek óta Gyömrő a romantikát kedvelők legnépszerűbb helye, ahová év közben gyakran elutaznak a szerelmespárok. Nem véletlenül, hiszen fiatalok és idősebbek kedvelt andalgóhelye a városközpontban lévő, gyönyörű tórendszert övező sok sétány és a kandeláberekkel megvilágított erdei sétaút.

Augusztus 18. és 20. között ismét (immár 11 éve) kifejezetten miattuk, nekik rendezik a Romantika Ünnep Gyömrő (RÜGY) nevű eseményt. Ilyenkor a Pest vármegyei  városkában minden a romantika, a szerelem ünnepéről szól.

Gyömrő a Romantika Fővárosa címet viseli. Hosszú éveken keresztül a  RÜGY keretében egyidőben, egyszerre mondják ki a boldogító igent a párok. Eddig több mint százan házasodtak össze. De rendeztek itt már Rómeó és Júlia erkély-jelentet, volt, hogy a retro hangulat jegyében rock’n roll zenére piros pöttyös, pörgős szoknyában ropták a lányok. Az idei évben az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva a családok felé is nyit a város. Így a megszokott és népszerű programok – kirakodóvásár, vidámpark – mellett családi nappal is készülnek az érdeklődőknek.

Augusztus 18-án, este fél 8-tól a szabadtéri színpadon például Caramel ad ingyen koncertet a legromantikusabb dalaiból. Utána gyertyaúsztatás lesz a Tófürdőn, majd DJ Dominique Fergeteg partyja és DJ Banffy tolja a talp alá valót.

Szombaton 14.00 órától RapJam koncertre várják a közönséget, 17.00 órától Balogh Roland akusztikus gitárkoncertje lesz az Erdei fagyizó teraszán. Majd 20.30-tól – annak is, aki lemaradt, Balogh Roland újabb koncertet ad immár a Tófürdőn.

Ezt követően 21.00 órától Nyári Károly zongorakoncertjét élvezhetik ugyanitt. Közben színes gyertyaúsztatás kezdődik. Végül 22.00 órától Dj Zack retro zenés estje zárja a napot.

Romantika Ünnep Gyömrő (RÜGY)

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek