Jönnek a fiatalok! Megvannak a Garázsband Fesztivál fellépői

2017/05/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Csaknem ötven zenekar jelentkezett a Garázsband Fesztiválra, a Müpa rendhagyó tehetségkutatójára. Közülük a zsűri választott ki öt produkciót, amely május 26-án élőben látható és hallható a mélygarázs színpadán.

Jönnek a fiatalok! Megvannak a Garázsband Fesztivál fellépői

A beérkezett pályázatokból az Idegen, a Köpönyegforgatók, a Mongoose Limit, a Shaibo és a Sorbonne Sexual került ki győztesen, ők léphetnek színpadra a Garázsband Fesztiválon.

A helyszínen legtöbb közönségszavazatot begyűjtő együttesekre értékes díjak várnak: egy egész nap a Müpa profi hangstúdiójában fotózással egybekötve, fellépési lehetőség a Ludwig Múzeum exkluzív rendezvényén, valamint interjúlehetőség a Ludwig Múzeum blogján.el.

Az első alkalommal tavaly megszervezett fesztivál célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak. A jelentkező zenekarok tagjainak 16 és 26 év között kellett lenniük, a pályázatokat a Müpa idei évadának fellépőiből összeálló szakmai zsűri - Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester - bírálta el. A kiválasztott zenekarok 40-40 perces önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.

A négytagú Idegen együttes alig egy év alatt szobazenekarból a hazai alternatív színtér egyik új szereplőjévé nőtte ki magát. Az alapvetően rockzenei ritmusokra épülő dalok dzsessz és latin elemekkel vegyülnek, debütáló kislemezük, a Fekete doboz idén februárban jelent meg.

 

A Köpönyegforgatók zenekar tavaly decemberben mutatkozott be a Gozsdu Manó Klubban, zenéjük elegáns és modern, retro funk-rock elemekkel tálalt popzene.

A 2011-ben Kaposváron alakult Mongoose Limit dzsesszes soft rock stílust képvisel. Első albumuk idén februárban egy miniturné kíséretében jelent meg.

A Shaibo zenekar egy éve alakult, tavaly év végén jelent meg első kislemeze, a Corallium, a csapat dalaira a kifinomult dzsesszes-soulos pop jellemző.

A debreceni gyökerű Sorbonne Sexual pszichedéliával vegyített stoner dzsesszt játszik. 2015-ben jelent meg első, Fáma című lemeze, tavalyi ősszel pedig a 30Y előzenekaraként turnézott az országban. Májusban érkezik a második album, a Kifutás, amelynek bemutatója néhány nappal a garázsbandes fellépés után lesz.


 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek