Karácsony James az LGT-ről mesél

2020/03/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Neked írom a dalt, az Álomarcú lány és az Egy elfelejtett szó című slágerekkel megjelent Mindig magasabbra című albumot a közönség együtt hallgathatja végig a gitárossal március 19-én a Lemezjátszó Classic-esten Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol Karácsony János mesél a lemezről és a korszakról is.

Fotó: Koncert.hu

A hazai könnyűzene legendás és megkerülhetetlen zenekara a Locomotív GT 1974-ben már három lemezzel, jelentős rajongótáborral és külföldi sikerekkel büszkélkedhetett, Barta Tamás gitáros mégis úgy döntött egy amerikai turné után, hogy kint marad az Egyesült Államokban. Az LGT ezért Karácsony Jánost, vagyis becenevén James-t, a Generál gitárosát kérte fel, hogy vegye át a helyét.

Hogy eldöntse, lenne-e a Locomotív GT új gitárosa, James egy perc gondolkodási időt kapott. Bár a feladat egyszerűnek tűnik, ahhoz, hogy ma megértsük a döntés súlyát, ismernünk kell a korszak beat- és rockzenei viszonyait, valamint tágabb összefüggéseiben a történelmi, politikai, társadalmi és kulturális körülményeket. Karácsony János végül elfogadta a felkérést, és az LGT negyedik, Mindig magasabbra című lemezén már ő gitározott.

"Emlékszem, hogy Kelet-Berlinből jöttünk haza a Generállal, és a szüleim háza előtt várt az LGT technikusa azzal, hogy a fiúk szeretnének velem beszélni. Elmentem Laux József dobos és Adamis Anna szövegíró lakására, ahol megkérdezték, lennék-e az új gitárosuk. Azonnal igent mondtam, de ez csak kívülről tűnik ilyen egyszerűnek. Az LGT szakmai körökben nagyon elismert zenekarnak számított, és nem sokan tudtak volna ellenállni ennek a felkérésnek. Ráadásul kiderült, hogy Barta Tamás javasolt engem utódjának, és úgy képzelte, hogy ha az LGT újra Amerikában turnézik, ketten állunk majd a színpadra. Tamás nagyon jóhiszemű volt, a legjobbat feltételezte, és nem gondolt bele abba, hogy a korszak „disszidenseinek” családtagjait, barátait is bünteti az akkori politikai rendszer. A döntésnél azt is figyelembe kellett vennem, hogy a Generállal akkor már szintén komoly sikereink voltak Kelet-és Nyugat- Európában. Az LGT tagjai egy perc gondolkozási időt adtak, de én azonnal rávágtam, hogy igen. A Mindig magasabbra című lemezen már én gitároztam" – meséli Karácsony János.

Az LGT 1975-ös Mindig magasabbra című lemeze ilyen körülmények között született, rajta olyan legendás dalokkal, mint a Szólj rám, ha hangosan énekelek, az És jött a doktor, az Álomarcú lány vagy az Elfelejtett szó.

A jelenleg a memoárján dolgozó Karácsony János úgy véli, hogy a beat- és rockzene történelme nincs teljesen feltárva, a mai közönség pedig már nem érti az akkori korszak összefüggéseit. A politikai, társadalmi, kulturális kontextus nélkül viszont nem lehet elmagyarázni, miért alakult másként a rockzene Londonban, Los Angelesben vagy Budapesten. A mai fiataloknak már nincs kellő ismeretük arról, milyen hatással volt a beatkorszakra a II. világháború, az 1956 utáni megosztottság vagy az 1968-as események, és nem érthetik azt sem, mit jelentett disszidálni, mi volt az a sanzonbizottság és miért tiltották be az LGT több nagylemezét is...

De majd elmeséli... :)

Karácsony János, LGT, Lemezjátszó Classic, B32 Galéria

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek