Karmapolis és Mantra Porno a Gozsduban!

2016/04/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Hamarosan vége a klub koncert szezonnak, azonban még mielőtt pontot tennénk ennek a végére, 2016. április 8-án pénteken mindenképpen érdemes a Gozsdu Manó Klub felé venni az irányt. Leginkább azért, mert ezen remek estén két zseniális zenekar koncertezik. Kikről van szó? Hát a Karmapolisról és a Matra Pornoról. Mindez Szécsi Böbével kiegészülve. Mi szóltunk!

Karmapolis és Mantra Porno a Gozsduban!

Szóval a Karmapolis neve sokaknak a Magyar TV „A DAL” című műsorából lehet ismerős. Azonban a három tagú formáció már 2010 óta aktív. Az electro-indie stílusába sorolt együttes számai talán nem szakítják le az emberek fejét – minden esetben-, viszont rettenetesen hangulatosak. Erről árulkodik az is, hogy a 2016-ban versenyre bocsájtott Hold on To című daluk, melyen Szécsi Böbe is közreműködik már több mint 175 ezres lejátszásnál tart a Youtube-on. És természetesen nagy rajongó táborral rendelkezik, de ez egyértelmű.

„Saját megfogalmazásuk szerint olyan dalokat szeretnének írni, melyek a lehető legjobb tudásuk szerint születnek meg, melyek „nem játékai semmiféle szélnek”, vagyis a zenéjükért egyedül magukat „okolhatják”, vagy éppen lehetnek rá büszkék… kompromisszumokat művészeti téren nem igen kívánnak kötni.”

Ennek lehet iskolapéldája az április 8-i GMK-s fellépés.

Előttük a Mantra Porno lép majd fel. Az együttes körül szintén nagy a pörgés mostanában. Kijött a második lyrics videó a Cukormáz című maxijukhoz, amely a Holnapután cím dalhoz készült el. Ezt nem sokkal a Messzéhez készült vizuális anyag előzte meg, de van egy olyan érzésünk nem ez lesz az utolsó szám, amihez valami hasonlót készítenek. De ez csak egy megérzés. Hamarosan érkezik egy új klip is, de ez még egyelőre titok! Vagy legalábbis félig az.

A Mantra Porno nagyon lelkesen készül az estére, a hamarosan megjelenő új EP-ről is szerepelnek számok a repertoárban, amit még soha nem hallhattatok. És ez még csak a kezdet.

A zenekarokhoz csatlakozik még VANGG. Ők mondhatni a Hangmás, de leginkább a ritmusszekciója. Ők mindenképp felteszik azt a bizonyos pontot, arra a bizonyos I-re.

 

Gozsdu Manó Klub (GMK)
2016. április 8., péntek 20:00
Karmapolis feat. Szécsi Böbe
Mantra Porno
VANGG


 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek