Köcsögök és Dudák – Piálós fesztiválok országszerte

2016/09/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Több mint kétszáz hazai és külföldi pincészet borai, számos gasztronómiai kiállító kulináris kínálata, koncertek, borkóstolók és további változatos programok várják a 25. Budapest Borfesztiválra látogatókat csütörtöktől vasárnapig a budai Várban.

Köcsögök és Dudák – Piálós fesztiválok országszerte

Világzene, népzene, néptánc és jazz egyaránt hallható lesz a borfesztivál színpadain. Csütörtökön fellép a Csík Zenekar, másnap Szabó Balázs Bandája szórakoztatja a közönséget, szombaton pedig ismét megrendezik a Magyar Jazz Napját, melyen zenél Egri János együttese, az Equinox és Borbély Mihály, a Binder Károly Quartet, a Sárik Péter Trió és Berki Tamás, majd az este zárásaként a Budapest Ragtime Band ad koncertet Kelemen Angelikával és Muck Ferenccel. Ezen a napon a Kamaraszínpadon a Balogh Tamás Quartet, majd az Oláh Krisztián Trió koncertezik. Vasárnap a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep: a Kertész Táncegylet, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, valamint a Fitos Dezső Társulat után a műsort Pál István Szalonna és Bandája zárja. Vasárnapra hirdetették meg a szüreti felvonulást, amely a budai Vár utcáin a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc- és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendek, borbarát egyesületek tagjai alkotják. Belépőjegyek 3000 forintért kaphatók a helyszínen, illetve a fesztivál honlapján. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó tasakot is.

Pénteken kezdődnek a szüreti napok Sopronban

Szüreti napokkal köszöntik az őszt és búcsúztatják a nyári turisztikai szezont Sopronban. A kulturális, gasztronómiai és zenei élményeket kínáló rendezvénysorozat pénteken kezdődik. A bor- és gasztronómiai fesztivál programjai idén új helyszínen lesznek, a város főtere helyett a Várkerületen állítják fel a színpadot és ott kapnak helyet a kirakodóvásár árusai, valamint a helyi borászok is. Újdonság még, hogy néhány év kihagyás után ismét lesz látványpréselés és mustkészítés a közönség bevonásával. Pénteken, a nyitó napon színpadra lép a soproni fúvószenekar, lesz néptáncbemutató, a fő attrakció pedig a Magna Cum Laude koncertje lesz este 9 órától. Szombaton a soproni Pendelyes Táncegyüttes és a Petőfi Sándor Általános Iskola előadása után egy helyi együttes, a Crowstand, majd este fél 8-tól a Four Bones Quartet produkcióját láthatja közönség. Vasárnap délután Gesztenyecsalogató címmel zenés-verses gyerekműsor lesz. A soproni Maria Y Los Chicos latin zenekar és funky-pop-soul zenét játszó Szénási Group zárja a Soproni Szüret Bor- és Gasztronómiai Fesztivált vasárnap este.

Őszi bormustrát – és repülőnapokat – rendeznek Szegeden

Több mint száz pincészet mutatja be borait szeptember közepén a Bor tér őszi bormustrán, a Szegedi Repülőnapok egyik leglátványosabb eleme pedig a hőlégballonok fáklyás parádéja lesz. A fesztivál koncertjein dzsessz, dixieland muzsika, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei szórakoztatják majd az egybegyűlteket, a nap végi elcsendesedésre pedig a rézfúvósok figyelmeztetik a közönséget, amikor röviddel éjfél előtt a zenélő óra alatti erkélyről eljátsszák az Il Silenciót. A repülőnap programjai szeptember 16-án kezdődnek. Napnyugta előtt érkeznek meg a másnapi légi parádén résztvevő gépek, az est leglátványosabb elemének pedig a hőlégballonok zenére komponált alkonyati "fáklyásmenete" ígérkezik.

Pálinkafesztivált lesz Győrben

A népzene és a néptánc kerül a középpontba a szeptember 16. és 18. között tartandó Magyar Hagyományok Fesztiválján a győri Dunakapu téren, a rendezvénnyel egy időben tartják a kilencedik Pálinkafesztivált, amelyen mintegy háromszáz féle nedűt lehet megkóstolni. A hagyományok fesztiválja pénteken délután felvonulással indul: a Magyar Dudazenekar a Megyeházától a Baross úton keresztül vonul a Dunakapu térre, ahol koncertet adnak és táncházat rendeznek. Az este nyolc órai megnyitót követően Rendhagyó Prímástalálkozó lesz, amelyen a magyar zenei élet kimagasló egyéniségei - Korpás Éva, Tintér Gabriella, Balogh Kálmán, Both Miklós, Doór Róbert, Dresch Mihály, Lakatos Róbert, Mester László, Pál István Szalonna és Vizeli Balázs - muzsikálnak együtt. Különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene. Aznap este a győri kulturális élet egyik meghatározó népzenei együttese, a Cserefa zenekar moldvai zenéket ad elő és táncházat tart a Köcsögök és Dudák táncegyüttessel.

Szombaton délelőtt néptáncfelvonulást tartanak, a menetben a Szanyi és a Szili Néptáncegyüttesek gyermekcsoportjai vonulnak a Megyeházától a Dunakapu térre, ahol győri, környékbeli és rábaközi néptáncsoportok lépnek fel. Az estét Herczku Ági és a Banda, valamint a Margaret Island zenekar koncertjei zárják.

Vasárnap délelőtt a legkisebbeké lesz a főszerep: Gulyás László vándorgarabonciás mesél nekik. Délután a 2013-ban alakult, fővárosi Tázló együttes mutatja be a moldvai csángó népzene változatos világát. Őket követi Pálházi Bence Bandájának koncertje, a vasárnap estét Szabó Balázs és Bandája zárja.

A Pálinkafesztiválon mintegy háromszáz féle pálinkát lehet majd kóstolni, amelyek közvetlenül a pálinkát előállító manufaktúrákból, illetve cégektől érkeznek. A kiállítói házakban pálinkafőző-mesterekkel és szakértőkkel is alkalom nyílik majd a beszélgetésre.

Több mint hatvan program a szekszárdi szüreti napokon

Több mint hatvan program, népzenei és könnyűzenei koncert, népművészeti kiállítás, borszeminárium, valamint negyven borászat várja a közönséget az idei Szekszárdi Szüreti Napokon, amelyet szeptember 15-től 18-ig rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen. A leglátványosabb eseményen, a szombati szüreti felvonuláson várhatóan 50 hagyományőrző csoport - köztük vendégként a Jajcei Városi Néptáncegyüttes -, civil szerezet, borrend tagjai vesznek részt, mintegy kétezren. A szekszárdi fesztiválon tartja új lemezét bemutató koncertkörútjának első állomását az Omega, és fellép a húszéves Hooligans együttes is. A könnyűzenei előadók között lesz ByeAlex és a Slepp, a 30Y, Ferenczi György és a Rackajam, Rudán Joe akusztikus koncertet, Szalóki Ági gyermekkoncertet ad, valamint színpadra lép a Cimbaliband, illetve Zsikó Zoltán zenekara.

 




 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek