Láttál már ukrán unokát zenélni?

2017/07/26  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Hangulatos klubkoncertre számíthatunk a július 31.-i hétfő estén az A38-on, ugyanis Onuka ellátogat Budapestre, és a Hajón adja második magyarországi koncertjét. Visszatérő előadónak számít, 2015-ben ugyanis már találkozhattunk vele a Sziget fesztiválon.

Fotó: eurovision.tv/story

Ukrajna egyik legnépszerűbb popformációjának zenéjében keveredik az elektro, a pop és a népzene. Az ONUKA jelentése lányunoka, ezzel tiszteleg az együttes énekesnője, Nata Zhyzhchenko a nagypapája előtt. A zenei projektben együttzenél még Nataval Eugene Filatov, Daryna Sert, Mariya Sorokina és Yevhen Yovenko.

 

Nata Zhyzhchenko a bátyjával alkotta duóval (Tomato Jaws) kezdte zenei karrierjét. Az együttes 11 évig zenélt együtt, mely során megpróbálták a szovjet időkben eltűnt tradicionális elemeket és népzenei motívumokat népszerűsíteni és ismét divatba hozni. A mostani formáció 2013 óta zenélt együtt. A megalakulás után egy évvel már meg is jelent debütáló albumuk ONUKA címmel, ami még abban az évben a legjobb eladási statisztikát hozta Ukrajnában. Azóta számos single-t adtak már ki, az új album azonban még várat magára.

Fotó: oikotimes.com

Legutóbbi fellépésük, mely széles körben óriási elismerést hozott számukra, a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon volt, lenyűgöző és sokszínű zenéjük élőben is csodás hangulatot varázsol.

Előzenekarként a magyar AGAVOID fog zenélni. A kvartett 2015 nyarán alakult meg, egy évre rá pedig már meg is jelentette bemutatkozó lemezét CĀSUS címmel. Az elektronikus alapokra építkező fiatal zenekar most ONUKA előtt mutathatja meg magát.

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek