Lukas Graham-koncert jövő tavasszal a Sportarénában

2016/06/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A világhírnév küszöbén álló dán pop-soul csapat, a Lukas Graham ad koncertet 2017. március 19-én a Papp László Budapest Sportarénában, első világkörüli turnéja keretében.

Lukas Graham-koncert jövő tavasszal a Sportarénában

Az európai körút jövő februárban indul az Egyesült Királyságban, majd április közepén ér véget. Az együttes fellép Írországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Portugáliában, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban is - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

Az énekes-dalszerző, Lukas Graham Forchhammer által vezetett zenekar 7 Years című slágerével az idei éve eddigi legnagyobb felfedezettje a zeneiparban: 33 országban vezette a slágerlistát, második helyezést ért el az amerikai listán, és már több mint 425 millió Spotify-letöltésnél jár. A csapat a közelmúltban a Billboard Music Awards gálán is fellépett. Legfrissebb, Mama Said című kislemeze júniusban debütál a rádiókban.

A Lukas Graham tavaly megjelent második, cím nélküli albuma a slágerlista élén kezdett Kanadában és Ausztráliában, második helyen indított az Egyesült Királyságban és Új-Zélandon, a harmadikon az amerikai slágerlistán. A New York Times ezt írta a Lukas Grahamről: "Nagyon jól összerakott dalok, amelyekben a pop-soul üteme ügyesen egybeolvad a hiphop gyors ritmusával".

 

Az énekes Christianiából, egy Koppenhága közepén található autonóm művészeti közösségből származik, ott fejlesztette ki sajátos, nagyon őszinte és kemény hangvételű dalszerzői tehetségét. Klasszikus zenei képzettséget a Copenhagen Boys' Choir tagjaként szerzett, ezt színesítette ír folk gyökerekkel és a hiphop iránti szenvedélyével.

 


 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek