Ma este klippremier, szerdán nagykoncert a Track-ben: NOMAD

2019/06/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Június 18-án, kedden este debütál a zenekar Youtube csatornáján az új Nomad klip, mely a ’Van pár kilométer’ című szerzeményre készült.

Ma este klippremier, szerdán nagykoncert a Track-ben: NOMAD

A videó Juhász Marcell énekes útját kíséri végig, ahogy hazalátogat nagymamájához, egy gitár és megpakolt hátizsák társaságában... Végigkövethetjük, ahogy stoppal próbál eljutni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mucsonyba, ahol felnőtt.

A dal eredetileg az Új Remény című stúdióalbumon szerepelt. A lemezbemutató körútjának fénypontja a június 19-én, szerdán lesz a Barba Negra Track-ben. (A koncert érdekessége, hogy a zenekar szavazást indított Facebook oldalán, melyik dalok szerepeljenek a tracklisten.)

A közönség bemelegítéséről a miskolci Z!Enemi és a szeghalmi Mudfield zenekarok gondoskodnak.

További különlegessége a szerdai koncertnek, hogy az egyébként is jó kapcsolatot ápoló Nomad és Mudfield feldolgoznak egymástól egy-egy dalt, mely az M2 Petőfi TV érdeklődését is felkeltette, akik élőben be is jelentkeznek a koncertről.

A turné ezzel nem ért véget, a Nomad nagy erőkkel készül a nyári fesztiválszezonra, hiszen a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató által meghívást kaptak a VOLT, a Campus, a Sziget és a Strand fesztiválokra.

 

Nomad, Barba Negra Track, Mudfield

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek