Ma mutatják be az Evita című musicalt a Margitszigeten

2016/07/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Pénteken és vasárnap mutatkozik be Andrew Lloyd Webber és Tim Rice legendás Evita című musicaljének új rendezése a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Ma mutatják be az Evita című musicalt a Margitszigeten

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház közös produkciójában Eva Perónt Radnay Csilla, Che Guevarát Sándor Péter, Juan Perónt Egyházi Géza, Magaldit Bot Gábor, az elhagyott szeretőt Török Anna alakítja - nyilatkozta Juronics Tamás, az előadás rendező-koreográfusa. Hozzátette, az előadásban közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, tánckara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

Juronics Tamás felidézte, hogy a musicalek legnagyobb klasszikusai közé tartozó darab Eva Perón rövid, de egészen különleges életútját meséli el: egy argentin kis faluból, a nyomorból érkező lány 15 évesen a fővárosba, Buenos Airesbe kerül és tíz évvel később már nagyon komoly ismertségre tesz szerint mint színésznő, rádiós, filmes személyiség; Juan Perón párjaként pedig már 26 évesen first lady lesz. A rendező szerint 1952-ben, 33 éves korában bekövetkezett haláláig Perón élete csodálatos ívet járt be. Mint fogalmazott: "Rendkívül megosztó, karizmatikus személyiség és remek szónok volt. Nagyon nagy hatással volt az argentin népre, amely istenítette, csodálta őt".

Juronics Tamás szerint alkotótársaival nagyon komolyan vették a szerzők eredeti szándékát, ezért a musical - a zeneileg könnyedebb ívek mellé társuló drámai, disszonáns hangok révén - néhol operaelőadást idéz. A darab Fodor Viola tervezte díszletei az argentin elnöki palota homlokzatát, a híres erkélyjelenet helyszínét elevenítik meg. A koreográfus nagy táncképekkel tette még színesebbé a produkciót. Az előadást Koczka Ferenc vezényli, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte.

A zseniális szerzőpáros, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicalje 1978-ban debütált a londoni West Enden. Az 1980-as első magyarországi bemutatót követően, amely a Margitszigeten volt, a darabot minden évtizedben színpadra állították a Szabadtéri Színpadon.

Az új rendezés ősszel a Szegedi Nemzeti Színházban lesz látható.


 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek