Majka gyújtja be a rakétákat a Plázson júliusban

2019/07/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Július első hétvégéjén Majka és zenekara dörrenti be a buliágyút Siófokon.

Majkával indul a július a Plázson

Az ózdi fenegyerek már visszajáró vendégnek számít a Plázson és ez nem véletlen, hiszen a telt házat telt házra halmozó Majka életében különösen kedves szerepet tölt be Siófok és a Balaton:

Nekem ezen a helyszínen indult be a televíziós karrierem. Három szezont is lehúztunk itt, nagyon sokat tanultam a műsorkészítésről. Különös nosztalgiát jelent tehát nekem a siófoki helyszín. Tavaly is hatalmas buli volt, és ezúttal sem lesz másként" – ígéri.

Július 6-án igazi sztárparádé várható: Majkáék vendége a lányok szívét meglágyító Király Viktor lesz, az előzenekar pedig a BSW

Majka egyébként nemrég jelentette meg a Supersonal 2 című új dalát:

 

A hónap többi részében is folytatódik a pörgés: július 13-án Ákos hozza el ikonikus dalait a Plázsra, míg egy héttel később a Halott Pénz pótolja az időjárás miatt elmaradt koncertjét, másnap pedig már Horváth Tamás táncoltatja meg a nyaralókat. Nincs is romantikusabb, mint egy balatoni naplemente, főleg, ha szívet melengető dalok is szólnak mellette: július 21-én Rakonczai Imre Piano estje tökéletes a szerelmes andalgáshoz.

Július utolsó hétvégén a Neoton Família örökzöld slágereire rúghatjuk a homokot a csillagos ég alatt, míg másnap a Wellhello és a Cloud9+ #elnöki dalaira bulizhatunk. Persze, az éjjel soha nem érhet véget, így minden pénteken kitárul a Plázs Aréna kapuja, ahol Metzker Viktória rezidens dj és meghívott vendégei garantálják, hogy akár reggelig legyen elég zenei muníció egy felejthetetlen éjszakához.

Vasárnaponként medencés partykkal zárja a hétvégét a Plázs. Az első ilyen alkalom július 12-én lesz, ahol a Bemassive dj-i ütemeire ejtőzhetünk a medencében – a balatoni naplementét csodálva.

 

Siófok, Plázs, Majka, Király Viktor, BSW

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek