Megelőzte Bonamassát – Danny Bryant a Muzikumban!

2018/05/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A brit Classic Rock magazin által „nemzeti blues kincs” címmel illetett Danny Bryant lemezbemutató turnéja keretén belül május 18-án Budapestre is ellátogat.

Megelőzte Bonamassát – Danny Bryant a Muzikumban!

Danny Bryant tizennyolc éves korától rendszeresen koncertezik és folyamatosan jelenteti meg jobbnál jobb albumait. Az angol gitáros az elmúlt két évtizedben hazája mellett fellépett szerte Európába, az Egyesült Államokban, de még Kínában is. Április 20-án Revelation címmel friss albummal jelentkezett, mely a megjelenés hetében listavezető lett, megelőzve Beth Hart és Joe Bonamassa közös albumát is.

Ha valaki azt gondolná, muzsikusnak csak az álljon, aki zenebölcsibe járt: Bryant csak tizenöt évesen, Walter Trout hatására kezdett el gitározni. Három év múlva már zenekarával, a RedEyeBanddel turnézott, amelyben édesapja, Ken Bryant volt a basszusgitáros, a mama pedig menedzserkedett. Az indulásnál Andy Burt ütötte a bőröket, de ő 2004-ben távozott, helyére Trevor Barr került a dobfelszerelés mögé. Az édesanya szervezőkészségét, a banda zenei színvonalát ékesen bizonyítja, hogy olyan világsztárok előtt léphettek fel, mint Joe Cocker, Carlos Santana, Buddy Guy és Peter Green.

Aktuális anyaga április 20-án látott napvilágot. Együttesével április 14-én ötven állomásos promóciós turnéra indult, hazánkban május 18-án a Muzikum Klubban lépnek fel. Az esten társai Alex Phillips basszusgitáros és Dave Raeburn dobos lesznek.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Vajon az ABBA együttes tagjai még mindig házasok?

Vajon az ABBA együttes tagjai még mindig házasok?

Az ABBA nemcsak zenekar volt, hanem két párból álló család, akik egy évtizedig énekeltek és dolgoztak együtt – de vajon a zenekar tagjai még...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Eltörött a hegedűm... – a pályázati pénzek újraosztását követelik a cigányzenészek

A HVG számolt be arról, hogy csütörtökön kb. 70 muzsikus gyűlt össze az Emmi előtt, majd zeneszóra jelképesen összetörtek egy hegedűt, amit egy petíció kíséretében átadtak egy szemüveges fiatalembernek.

Ozzy búcsúturnéja Budapestre jön!

Budapest is bekerült a No More Tours 2 lenevezésű (búcsú)turné állomásai közé. A koncertkörút amerikai részét az év elején már egyszer lemondta a zenész, ez még azonban a Covid kirobbanása előtt történt – egészségügyi okból.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek