Milyen apa lesz Stohl?

2017/09/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Hát, vannak kétségeink... Legalábbis az alapján, amit az Álomutazó című mesemusical beharangozó sajtótájékoztatóján bemutattak nekünk a karakteréből. Nagyjából olyasmit képviselt, ami miatt egy gyerek kábé élete végéig jár pszichológushoz, és akkor még kevéssel megúszta a környezete, mert válhatna belőle akár sorozatgyilkos is.

Fotó: TulipánTündér Produkció

December végén Stohl András apa lesz az Álomutazó című zenés produkcióban Tomi, a főhős apja, az a tudós, aki feltalálta az alvásmentes életet. (Elmondása szerint nagyon tud azonosulni a szereppel, mert alvásból mostanában elég kevés jut neki is.)

„Elismert tudós, az Agyturbó™ feltalálója, az alvásmentes élet megalkotója, igazi lángelme. Céltudatos és fenemód szigorú, épp ezért nem könnyű megfelelni az elvárásainak" – meséli Stohl a szerepéről, amit december végén láthat majd a nagyérdemű a volt SYMA csarnokban.

„Általában olyan szerepeket játszom, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy zord, kemény fickó, de a végén kiderül, vaj szívem van" – árulja el Stohl, aki a minap találkozott a mesemusical-beli szerepének jelmezével, mint ahogy szereplőtársa, Keresztes Ildikó is először öltötte magára Rém kosztümét. 

Ő az Álomutazóban a rémálmok szakértője lesz. „Ha sikítva ébredsz az éjszaka közepén, valószínűleg az ő keze van a dologban" -  foglalja össze röviden Keresztes, hogy kit alakít majd, hozzátéve, hogy a szerep azért nem csak rémisztő, de nagyon humoros is.

Úgy tűnik, ebben a darabban minden rémálmunk valóra válik, de nyugi, a pszichológusok szerint a kivetítés csak jót tesz a testnek és a léleknek :)

A musicalról itt írtunk részletesebben

 

Álomutazó, mesemusical, Stohl András, Keresztes Ildikó, SYMA

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek