Mindenki nyugodjon le: Little Big még egy koncertet ad Budapesten!

2019/02/07  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Majdhogynem napra pontosan az áprilisi – már hetek óta – telt házas akváriumos koncertje után három hónappal a Budapest Parkba tér vissza az oroszok legnépszerűbb rave csapata, a Little Big!

LB

Sokan panaszkodtak, hogy az április 18-i akváriumos bulira már nem fértek be, hisz pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Little Big táncestre. Úgy tűnik, imáik meghallgatásra találtak, hisz július 19-én a Skibidi őrület megalkotói jóval nagyobb helyszínen, a Budapest Parkban mozgatják majd át a közönséget.

 A társadalomkritikától a vodkán át a legcikibb öltözékekig minden lesz, mi szem-szájnak ingere. A 2013-ban alakult csapat villámgyorsan lett ismert a határokon túl, ráadásul úgy, hogy saját bevallásuk szerint nem sok pénzt fektettek a dologba. A hazai fejlődésük is szépen lekövethető, hisz a kezdetben a Dürerben fellépő csapat a következő fordulóban már az Akváriumba költözött, idén pedig a legnagyobb befogadóképességű szabadtéri szórakozóhely a Budapest Park megtöltésére is kísérletet tesznek.

A jegyértékesítés február 8-án pénteken indul, és tekintettel az előzményekre, a korai madárkás darabokért komoly küzdelem várható rajongói körökben.

Little Big, Budapest Park, New Beat, koncert, Skibidi, rave, koncert

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek