Morcheeba a Budapest Parkban

2020/03/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A brit triphop duó számos alkalommal járt már nálunk az intim kiskoncerttől kezdve a fesztiválok nagyszínpadáig. Ezúttal a kettőt ötvözik – június 29-én a Parkban egy egész estén át hallhatjuk az idén huszonöt éves formáció legkiemelkedőbb dalait.

Fotó: Michael Mavor

A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben triphopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó együttest. Az igazi áttörést a harmadik albumuk hozta meg, ezen volt megtalálható a világszinten nagy áttörést hozó Rome Wasn’t Built In a Day című dal, amelyet a mai napig a legnagyobb slágereik között tartanak számon.

 

2003-ban Skye Edwards úgy döntött, kipróbálja magát egyedül is a színpadon, és bár szólókarrierjében is hamar megtalálta a hangot – mely négy önálló lemezén köszön vissza -, 2010-ben úgy döntött, újból a Morcheeba keretein belül” bontakoztatja ki egyedülálló tehetségét. Ebben a felállásban két újabb albumot (Blood Like Lemonade, Head Up High) jelentettek meg, majd úgy döntöttek, Paul Godfrey nélkül folytatják tovább. A változás pedig ismét új kapukat nyitott meg – jogi viták miatt először Skye & Ross néven folytatták, és a projekt keretén belül egy cím nélküli lemezt jelentettek meg. Majd a nézeteltéréseket tisztázva újból Morcheebaként kezdett el alkotni a páros, melynek legutóbbi lenyomata a 2018 nyarán megjelent Blaze Away című anyag lett, melyet egy remixekkel feldúsított delux verzió követett tavaly.

 

A Morcheeba tavalyi nagysikerű fesztiválfellépése után idén önálló koncerten is bemutatja új anyagát, de június 29-én a Budapest Parkban az egész estés, teljes diszkográfiát felölelő koncerten biztosan elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint a Rome Wasn’t Built In A Day, az Enjoy The Ride vagy a Sea

Morcheeba, Skye Edwards, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek