Natalie Imbruglia akusztikus koncertet ad Budapesten!

2017/02/08  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva, MTI

Az énekesnő kedden jelentette be európai akusztikus turnéját, mely során május másodikán mi is láthatjuk őt egy hangulatos klubkoncert keretein belül az Akvárium Klubban.

Natalie Imbruglia akusztikus koncertet ad Budapesten!

A turné során a brit-ausztrál származású énekesnő kisebb helyszíneken, klubokban fog fellépni, ennek okát twitter oldalán indokolta meg, így nyilatkozott:

“Rendkívül izgatott vagyok, hogy visszatérek Európába egy meghitt hangulatú akusztikus turné keretei közt!”

A klubkoncert-élmény tehát egészen különleges lesz, mint ahogyan a kisebb helyszíneken tartott koncertek általánosságban teljesen más élményt adnak, mint egy arénás koncert.

Állítólag az összes eddigi albumáról válogatja össze a repertoárt, tehát széles a választék. Legutóbbi lemeze 2015-ben jelent meg Male címmel, így valószínű erről fogjuk a legtöbb dalt hallani. A Male hat év hallgatás után jött ki, és az énekesnő kedvenc férfi előadóitól merítette az inspirációt. Az anyag klasszikus és kortárs dalok gyűjteménye, amelyeket eredetileg olyan előadók énekeltek, mint Cat Stevens, Damien Rice, Tom Petty, Pete Townshend vagy a Zac Brown Band. Az Instant Crush című kislemezt korábban a Daft Punk tette ismertté.

Karrierje kezdetben egyébként nem a zenéhez, sokkal inkább a színészethez kötődött. Tehetségére és egzotikus szépségére először ausztrál tévések figyeltek fel, 1991-től négy éven keresztül volt a világhírű teleregény, az ausztrál Szomszédok egyik főszereplője. Első kislemeze, a Torn 1997-ben pillanatok alatt világsláger lett, és azóta is a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb dalaként tartják számon. Left of the Middle című első albumából hétmillió példány fogyott. Az ezredforduló után a filmvásznon is lehetőséget kapott, 2003-ban a Johnny English-ben, 2009-ben a Closed for Winter című drámában tűnt fel.

Ízelítőnek legutóbbi albumáról hallgassátok meg ezt a dalt:

 

 


Képtár

  • Natalie Imbruglia akusztikus koncertet ad Budapesten! kép 55235
 

 

Szólj hozzá!


Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi koncertjét az FLM

Harminc évvel a feloszlás után adja első igazi...

Harminc évvel a feloszlása után készül első teljes, élő zenekaros nagykoncertjére az FLM. Császár Előd és Hoffer Dani december 22-én az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Pink Floyd legendás lemezborítója koncerthelyszínné válik

Közel ötven éve a Pink Floyd Animals című albumának borítójáról ismeri a világ a londoni Battersea Power Stationt. Szeptember 28-tól új szerepet kap az egykori erőmű: a falai között megnyílik egy hatszáz férőhelyes koncertterem, az Apple Music Hall.

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd tizenkét év kihagyás után, 2022-ben tért vissza a Barba Negrába. Legközelebb 2027. január 31-én ugyanitt lépnek színpadra, ezúttal idén megjelent tizedik albumukkal, az Into Oblivionnal.
Új koncertek