Szécsi Pál 80

Nem csak a műtőben, a színpadon is jól muzsikálnak: medikusok a Zenekadémián

2017/03/09  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Jótékonysági koncertet rendez a Medikus Zenekar március 19-én, a Zeneakadémián. A hagyományteremtő céllal létrejött esemény teljes bevételét az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára ajánlják fel. A befolyt összegből az intézmény betegőrző monitorrendszert vásárol az Intenzív Terápiás Osztályra, amellyel évente több száz, súlyosan beteg gyermek gyógyulását segíthetik.

Nem csak a műtőben, a színpadon is jól muzsikálnak: medikusok a Zenekadémián

A javarészt orvostanhallgatókból álló Medikus Zenekar első alkalommal rendez jótékonysági koncertet. A fiatal muzsikusokban akkor fogalmazódott meg a szándék a rendszeres társadalmi szerepvállalás iránt, amikor 2016-ban a Pető Intézet tanulóinak adtak hangversenyt. A március 19-i esemény teljes bevételét az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika javára ajánlják fel, amit az intézmény olyan betegőrző monitorrendszer vásárlására kíván fordítani, melynek segítségével a szakemberek egyidejűleg valamennyi, az intenzív osztályon kezelt gyermek állapotát figyelemmel tudják kísérelni.

A hagyományteremtő céllal rendezett hangversenyen a zenekar minden alkalommal egy-egy elismert szólistával kíván színpadra lépni. Idén Schöck Atala mezzoszoprán, a Magyar Állami Operaház művésze fogadta el az együttes felkérését, aki olyan karmesterekkel dolgozott már együtt, mint Pierre Boulez, Daniele Gatti és Philippe Jordan, valamint többször énekelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon és a Budapesti Wagner-napokon is. Ez alkalommal Mahler Egy vándorlegény dalai című művét adja elő. Ezt megelőzően – a hangverseny nyitányaként – Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya csendül fel. A választás nem véletlen, hiszen a csúcspontján megszólaló Gaudeamus igitur a Semmelweis Egyetem életének is meghatározó muzsikája, ami az oktatási intézmény minden nagyobb rendezvényén elhangzik. Az est zárásaként pedig Dvořák „Újvilág” szimfóniáját hallgathatja meg a közönség.

Jótékonysági koncert a Medikus Zenekarral a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának javára
Zeneakadémia Nagyterem, 2017. március 19. 19:30

Közreműködők:
Medikus Zenekar
Schöck Atala – ének

Vezényel: Dubóczky Gergely

Műsor:
Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány, op. 80
Mahler: Egy vándorlegény dalai (Lieder eines fahrenden Gesellen)
Dvořák:9. (e-moll) szimfónia, op. 95 („Új világ”)

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara 2008-ban alakult. Tagjai elsősorban az egyetem hallgatói, de több hazai felsőoktatási intézmény diákja is játszik a zenekarban. A javarészt szimfonikus felállásban működő együttes amellett, hogy az egyetemi rendezvények rendszeres résztvevője, többek között már Bayreuthban és Svájcban is nagy sikerű koncerteket adott. Dubóczky Gergely, az est karmestere évek óta dolgozik együtt a zenekarral, emellett a Bartók Béla Konzervatórium szimfonikus zenekarát is vezeti, Budapest Sound Collective nevű együttesével pedig különleges, crossover produkciókat hoz létre. Fischer Iván meghívására a 2014-es nyári koncertturnén vett részt először a Budapesti Fesztiválzenekar munkájában, ahol azóta is rendszeresen lát el asszisztensi és karmesteri feladatokat, 2016 novemberében a FIÚK, Fischer Iván fiatal karmestereket bemutató sorozatának első karmestereként a Zeneakadémián vezényelhette a zenekart.

Kapcsolódó cikkünk:

Koszos fürdők, omló vakolat: jótékonysági koncert a nővérszálló felújításáért


 

 

Szólj hozzá!


Mamma Mia! a BOK csarnokban

Mamma Mia! a BOK csarnokban

Az évadban csak két napig, december 1-jén és 2-án látható a Madách Színház nagy sikerű Mamma Mia!-előadása Budapesten
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A Koncert.hu ajánlja: fél tucat esemény a héten a kultfilmtől Taylor Swiften át a f*sz* kis buliig

Ötnél persze sokkal több koncert, esemény, buli lesz a héten, csak egy laza keresztmetszetet adunk rról, milyen sokszínű a budapesti zenei élet: van itt minden :)

Rengeteg fotóval megérkezett a nagy Fishing-könyv

A Beck Zoltán (30Y) több mint 200 oldalon, több mint 100 fotó kíséretében vállalkozott arra a különleges feladatra, hogy megörökítse az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál eddigi történetét. A könyv mérete és súlya is tekintélyes: a 24x31 cm-es kötet 2,6 kilót nyom.
Új koncertek