Nézz a világ seggébe: ETA–koncert is lesz az ingyenes fesztiválon

2016/09/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az ETA is fellép a szeptember 2-4. között megrendezésre kerülő ingyenes Rock On! Fest-en. A banda koncertjére a Barba Negra Trackben zajló fesztivál nyitónapján, pénteken 17 órától a HammerWorld nagyszínpadon kerül sor.

Nézz a világ seggébe: ETA–koncert is lesz az ingyenes fesztiválon

„Minden olyan megkeresés, ami az ETA-ról szólt, – hogy majd támogatnak, meg ilyen lemezünk, meg olyan fellépésünk lesz – az eddig mind kipukkadt. Ezek magyarán csak „kihallgatások" voltak, hogy minél többet tudjanak meg rólunk. Úgyhogy el se hiszem, hogy végre tényleg a kezünkben van a lemez, hivatalosan és jó minőségben megjelent. Nagyon meg vagyok vele elégedve! És már úton van a következő, kb. a kétharmada készen is van, olyannyira, hogy az egyik új számot erről már el is játsszuk a pénteki Rock On! Fest-es koncertünkön." – nyilatkozta Sáthy Róbert.

A „Történelmi hazugságok" , a hazai punk legenda ETA első hivatalos nagylemeze a nyár elején jelent meg. A digipak tokban piacra került – 19 dalt plusz egy intrót tartalmazó – hanganyag kiválóan összefoglalja a zenekar eddigi történetét, a régi, szinte kultikus számok (külföldi punk feldolgozásokra írt magyar szöveges dalok, valamint már a kezdetektől saját szerzemények) újrarögzítve, mai megszólalással kerültek a korongra, de ezek mellé új nóták is társultak.


 

 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek