Még hogy a punkok nem érzelmesek? Szakácsi Greg biztosan rácáfol erre. A kilencvenes évek egyik meghatározó hazai formációjának, a C.A.F.B.-nek az énekese idén valami igazán személyes gesztussal készül a március 7-i Retro PUNK Bulira: a koncerten viselt mellényét árverezi el, a teljes bevételt pedig egy előre kiválasztott magyar macskamenhely kapja.
A helyszín ezúttal is a Dürer Kert, amely évről évre összehívja az ezredforduló előtti hazai punk aranykor meghatározó bandáit. „Számunkra és számomra több szempontból is különösen fontos a Dürer Kert kezdeményezése, hogy minden évben összehívja az ezredforduló előtti hazai punk aranykor meghatározó bandáit – mi pedig szívesen jövünk a jó ügyért, hogy életben tartsuk ezt a vonalat, és segítsük a következő generációt. Úgy gondolom, hogy a fiatalabbak itt tudnak találkozni és szocializálódni hozzájuk hasonló ízlésű srácokkal, ha pedig ők együtt bandáznak, az segíti a szubkultúra életben tartását” – mondja Szakácsi Greg, aki minden évben egyszer, egyetlen buli erejéig hazatér Amerikából.
A nosztalgia azonban nemcsak a fiatalok miatt fontos. „Egy ilyen sokfellépős, kvázi nosztalgia buli nekünk, az idősebb generációnak is eléggé jót tesz, ez egy örök közös pont az undergroundban. Ráadásul idén valami egészen személyeset is hozzátennék az eseményhez: egy még sosem hordott mellényemet szeretném licitre felajánlani, ezt most a koncerten fogom először és egyben utoljára viselni, az összegyűlt pénzt pedig egy előre kiválasztott magyar macskamenhely kapja.”
Az este nemcsak a jótékonyságról, hanem a kilencvenes évek hangulatának felidézéséről is szól. A nemrég friss bakelittel jelentkező C.A.F.B. – a Memorandum lemez a helyszínen is kapható lesz – mellett közel húsz másik punkzenekar lép színpadra. Ott lesz többek között a Prosectura, a Macskanadrág, a Kretens és a Necropsia is.
A Retro PUNK Buli így egyszerre idézi meg a legendás kilencvenes éveket és mutat túl önmagán: közösséget épít, generációkat kapcsol össze, és idén még árva cicáknak is segít. A punk néha hangos, néha dühös – de úgy tűnik, nagyon is tud szívből jönni.
Retro PUNK Buli, Dürer Kert, C.A.F.B., árverés, jótékonyság, menhely, Prosectura, Macskanadrág, Kretens, Necropsia


























Szólj hozzá!