Nyárindító kaland a Virág Benedek Házban

2025/05/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Bence kalandjai a Virág Benedek Házban nyitja a nyarat akusztikus koncertjével május 28-án. A Bence kalandjai legújabb, Zsurlók című lemeze mellett korábbi dalaik is felcsendülnek majd: kortárs költők velünk sorai, a Balaton – vagy a Duna – hullámai és tanúhegyei ringatnak majd bele bennünket a lassan csak megérkező nyárba.

A 60-as évek folk hagyományát élesztik fel a Zene Házában

A Bence kalandjai egy akusztikus formáció, amely Jobbágy Bence szólóprojektjéből alakult öttagú zenekarrá: a mostani koncert lesz az első alkalom a lemezbemutató óta, hogy ismét zenekari felállásban hallhatjuk a számokat. Különféle húros hangszerek és többszólamú énekek összhangja zenésíti meg Nádasdy Ádám, Krusovszky Dénes, Varga Júlia, Tóth Csilla, Kányádi Sándor és Parti-Nagy Lajos költeményeit – mintha életre kelne a 60-as évek folk hagyománya.

Legutóbbi albumuk, a Zsurlók 15 dala Krusovszky Dénes verseinek feldolgozása, de az új dalok mellett ezúttal a korábbi lemezek (Tengerek, 1bor1vers) számai is felcsendülnek majd a Virág Benedek Házban.

A zenekar:

Jobbágy Bence – gitár, ének
Tóth Eszter – ének
Bartek-Rozsnyói Judit – hegedű, brácsa
Szeifert Bálint – nagybőgő

Bence kalandjai, Virág Benedek Ház

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek