Nyolc hónapos csúszás nagyon kiéhezett a bulira a Rómeó Vérzik

2021/06/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Végre nagykoncerten is eljátszhatja friss albuma dalait a banda 2021. június 24-én a Barba Negrában.

Rómeó Vérzik

A vírus miatt kissé eltolódott a felvidéki rockkvartett legújabb anyagának élőkoncertes debütálása: a rajongók eddig csak egy őszi minikoncerten, valamint a rádiókban és az interneten hangolódhattak a Szűk a tér című korong világára. A lemezelőzetes kliphez a csapat extrém körülmények között, 8 méter magasan forgatott videót, ezt a számot például most játsszák majd el először színpadon ezen a június 24-i nyárnyitó bulin.

„Végre részünkről is újraindul az élet és ellátogatunk a fővárosba, ahol az egyik kedvenc koncerthelyszínünkön, a Barba Negrában lépünk majd színpadra. Ez egy rettentő fontos nap lesz, nagyon kiéheztünk már a bulira!" – így várja a dátumot a zenekar legfiatalabb tagja, Kálmán Ákos.

A  lemezbemutatón hallhatók lesznek dalok az új anyagról, viszont a még ropogós trackek mellett természetesen a régebbi nagy RV slágerek sem maradnak el a repertoárból.

„Ez egy igazi ünneplős este lesz, hiszen a Szűk a tér lemez a tavaly októberi megjelenése óta állandó szereplő a Mahasz TOP40 slágerlistán, ami hatalmas büszkeség számunkra, felvidéki zenekar korábban még ennyi ideig nem tanyázott a tabellán. Ráadásul mi is úgy érezzük, hogy ez az album a csapat legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta. A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock 'n roll mű lett..." –  tette hozzá Kovács Koppány.

A somorjai négyesnek van még egy extra oka az ünneplésre: a Rómeó Vérzik 2020-ban ünnepelte volna negyedszázados fennállását, ami a korlátozások miatt szintén idén nyárra csúszott át. Így lett ez a júniusi buli 25+1 szülinap, és lemezbemutató koncert is egyben.

Rómeó Vérzik, Barba Negra, lemezbemutató

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek