Ossian–jubileum albummal és koncerttel

2016/08/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Augusztus 10-én, szerdán jelenik meg az Ossian „30 év legszebb balladái" című válogatáslemeze, az Ossian 30 éves jubileumi koncertje pedig szeptember 10-én lesz a Barba Negra Track-ben.

Ossian–jubileum albummal és koncerttel

A Paksi Endre énekes vezette, idén 30. születésnapját ünneplő zenekar a jubileum tiszteletére válogatott össze eddigi pályafutásának legszebb lírai szerzeményeiből egy csokorra valót, szám szerint 19-et. A digipak csomagolásban megjelenő korongra került dalok egységes hangképet kaptak, ennek stúdiós munkálatait az Ossian legutóbbi három stúdiólemezének hangmérnöke, Varga Zoltán (SuperSize Recording) végezte. A zenekar teljes korszakából szemezgető kiadvány – elsőként a csapat történetében – csak kizárólag a kiemelt benzinkutakon kapható majd, mindössze  999 Ft-os áron.

Az Ossian 30 éves jubileumi koncertje szeptember 10-én, a Barba Negra Track-ben kerül megrendezésre. Vendégként – mint ahogy öt évvel ezelőtt, a csapat 25. születésnapi buliján is – Kalapács József énekes (Kalapács, Omen, Pokolgép) és Szijártó Zsolt (Kárpátia, Omen, Akela, After Rain) gitáros lép fel néhány közösen előadott dal erejéig az est ünnepeltjeivel. A koncert vendégzenekara a Dalriada lesz.


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek