Permakultúrával foglalkoznak a zenekar tagjai: Terra Livre

2022/08/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A Terra Livre csütörtökön 18 óra 30 perctől játszik a Sziget Global Village színpadán. A mostani Sziget-koncert eredetileg 2020-ban lett volna, most pótolják ők is azt a fellépést. A formáció ezzel a fesztiválos fellépéssel zárja áprilisban indult európai turnéját.

Fotó: Terra Livre

 "A köztünk kialakult régi barátság és a közös gondolkodás hozta, hogy 2010-ben Sintrában megalakítottuk a Terra Livrét (magyarul: szabad föld). Mindannyian érdeklődtünk a permakultúra iránt, tenni akarunk a bolygónkért, és voltak dalaink" – mondta a koncert előtt Goncalo Sarmento énekes-dalszerző a fesztivál világzenei helyszíne, a Global Village színpad backstage-ében az MTI-nek.

A permakultúra az emberi élőhelyek és mezőgazdasági rendszerek olyan kialakítása, amely a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszi mintául.  A gitáron, szaxofonon, valamint két különleges húros hangszeren, a nyugat-afrikai korán és a marokkói guembrin is játszó Goncalo Sarmento hangsúlyozta: megváltoztatni nem tudják és nem is akarják az embereket, csupán elmondani nekik, mit gondolnak ők a bolygóról, a természettel együttélés fontosságáról.

A Terra Livre másik énekes-dalszerzője, Rodrigo Cordomar (gitár, billentyűs és ütőhangszerek).arról beszélt, hogy az élő zene a leghatékonyabb eszköz ara, hogy kényelmes és nyugodt környezetben tudják elérni az embereket, olyan helyzetben, amikor nyitottak valami új befogadására.

"Mondok egy példát: egy nagy vállalat olajkutat akart létesíteni a portugál tengerparton, ami ellen halászok, szörfösök, helyi hatóságok és sokan mások tiltakoztak. Számos fórumot szerveztek, ezeken mi is felléptünk, és végül sikerült megakadályozni a beruházást" – fejtette ki.

A Terra Livre zenéje rendkívül sokszínű: van benne rock, még több reggae, portugál muzsika, indiai, balkán és afrikai hatások, de még amerikai funk is. Sarmento és Cordomar mellett van egy harmadik énekes-dalszerző is, Leo Marsh. Ahogy Sarmento kifejtette, mindannyian különböző háttérrel érkeztek a zenekarba, és más-más zenei hatásokat hoztak a közösbe.

"Engem az észak-afrikai zene nyűgözött le mindig is, és ha elkezdek játszani valami ilyesmit, a többiek máris bekapcsolódnak, hozzáteszik a saját világukat. Nyitottak vagyunk egymás felé, nyilván meghatározó volt ilyen szempontból, hogy Lisszabon igazi multikulturális város, sok afrikaival, balkáni származásúval, ami nagyon inspiráló" – magyarázta.

A Terra Livre eddig egyetlen albumot készített, és a három évvel ezelőtt megjelent Seeds, Roots, Flowers and Fruits nem átlagos hallgatnivaló. A rajta szereplő tizenkét dal tisztelgés az évszakok, a hónapok, a természetes ciklusok előtt. A dalcímek sokatmondóak: Greening the Desert (Kizöldítjuk a sivatagot), Earth Music (Földzene), Start a Revolution (Kezdj forradalmat), Water (Víz). Ez utóbbi most különösen aktuális...

"A lemez nem sokkal a COVID berobbanása előtt jelent meg. A járvány újabb aspektust adott ahhoz, mennyire átalakulóban van a világ, mennyire gyorsan képes megváltozni a bolygónk élete" – jegyezte meg Sarmento.
   
"Most néhányan a zenétől visszatérünk a fenntartható mezőgazdasághoz, a permakultúrához kapcsolódó projektjeinkhez. Ősszel megjelenik a Seeds... lemez remixváltozata, októberben pedig vadonatúj dallal jelentkezünk, ez már a következő stúdióalbum előfutára. A második lemezünk arról fog szólni, milyen lenne, ha a Föld énekelni tudna..." – mondta végül Sarmento és Cordomar az MTI-nek.
 

Terra Livre, bolygóvédelem, Sziget 2022

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek