Peter Hook eladja minden Joy Division- és New Order-relikviáját – kedden pedig a Düreren koncertezik

2018/11/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Joy Divison alapítója Peter Hook & The Light című formációjával és a Substance-szel turnézik, az állomások közül pedig Budapest sem marad ki. A legendás Substance dalai november 13-án csendülnek fel a Dürer Kertben.

Peter Hook eladja minden Joy Division- és New Order-relikviáját – kedden pedig a Düreren koncertezik

Anglia egyik legbefolyásosabb művésze, Peter Hook a Joy Division alapítótagjaként lett
ismert basszusgitár játékáról. A kultikus zenekar  – Ian Curtis halálát követően –
New Order néven működött tovább, mert tartották magukat ahhoz a korábbi egyezségükhöz, hogyha bármelyikük elhagyja az együttest, nem használják tovább a Joy Division nevet... A sokoldalú Hook 2007-ben hagyta ott a New Ordert, majd Peter Hook & The Light nevű zenekarával a Joy Division életmű egyik legautentikusabb őrzője lett – úgy zeneileg, mint a tárgyakat illetően.

Márciusban azonban megválik a hosszú évek alatt összegyűjtött Joy Division- és New Order- gitárjaitól, emléktárgyaitól. Például azt a basszusgitárt, amelyen a Closer album felvételén játszott. Kalapács alá kerül az a Gibson EB-0 replika is, amelyet a Sex Pistols legendás 1976-os, manchesteri koncertjének másnapján vett meg hirtelen felindulásból. (Elmondása szerint az anyukájától kért kölcsön rá pénzt, tokra már nem futotta, úgyhogy a boltban két szemeteszsákba bugyolálták a hangszert. Amikor hazaért, az apja megkérdezte tőle, hogy mi a fenét fog csinálni vele, s ahogy most nyilatkozta: akkor, abban a pillanatban fogalma sem volt róla... Aztrán ezen a hangszeren játszott a JD debütalbumán, az An Ideal for Living-en, és ezt használta, amikor a dalokat írt az Unknown Pleasures-re.) De az aukciós listán van például  egy bőrdzseki is, valamint az 1980-as USA-turné minden részletét tartalmazó lista.

Erre a bizonyos turnéra Ian Curtis, a Joy Division énekese már nem tudott elmenni: súlyos epilepsziája és egyre mélyülő depressziója az öngyilkosságba kergette 1980. május 18-án. Hook az aukció bevételének egy részét jótékonyságra fordítja: egykori zenésztársa emlékére mentális betegségekkel és epilepsziával foglalkozó szervezeteket fog támogatni.

Peter Hook utoljára 2015-ben járt nálunk, akkor az Unknown Pleasures albumot játszották, jelenleg pedig a Substance, kislemezek és egyéb dalok gyűjteményéből álló lemezzel járják a világot. 2019. november 13-án este 8-kor kezdődik a koncertjük a Dürerben.

 

 

 

 

Joy Division, New Order, Peter Hook, koncert, Dürer, basszusgitáros, aukció

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek