Petruska és Szeder furcsa hangulatba kerültek

2018/07/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Petruska az Illés zenekar generációs himnuszát, Az utcánt gondolta újra Szeder társaságában, jobban kidomborítva annak lírai oldalát. A klip a Szederrel közös, több évtizedes barátságát festi fel a képernyőre. Az utcán feldolgozása egyébként a dalszerző-gitáros nemrég megjelent kézműves remix lemezén, a Híd EP-n hallható.

Petruska és Szeder furcsa hangulatba kerültek

A Híd egyfajta játék és önvizsgálat (is), amelyen Petruska András korábbi dalaival kísérletezett: a Trouble in My Mind például gitár helyett zongorán szólal meg, a Nyár pedig reggae-s lüktetést kapott. A saját szerzemények mellett a dalszerző-gitáros a házibulik elmaradhatatlan slágerét, az Illés Az utcán című dalát is újragondolta, kicsit tovább árnyalva a számban boncolgatott, öt évtized után is érvényes kérdést: „hova, de hova megyek?”

„Számomra ez a szöveg még ma is érvényes, de a moll hangneme egyrészt kifejezőbb is volt számomra, másrészt pedig egy jó játék a zenei kifejezőeszközökkel” – indokolja választását.

Az utcán egyben Szederrel való évtizedes barátságának is lenyomata, így nem véletlen, hogy ez a kapcsolat a klipben is megjelenik. 

„Szeder a gimnázium óta közeli barátom. Közösen álmodtuk meg a felnőtt korunkat, melyben természetesen nagy szerepet kapott a zenei karrier is. Fantasztikus érzés látni, hogy majd’ két évtizeddel később ezek az álmok megvalósulni látszanak mindkettőnknél, és továbbra is ott vagyunk egymásnak egy jó beszélgetésre, legyen szó akár az élet, akár a zenei felfedezőutunk nagy kérdéseiről” – meséli Petruska.

 

 

És bár a két zenész kamaszként – ahogy arról a klipben is látható régebbi képekis tanúskopdnak – közös zenekarban is játszott,  a közös duett mindeddig váratott magára.

Azt gondolom, hogy ezzel a dallal érkezett el az idő arra, hogy Szederrel közösen énekeljünk, ráadásul mintha a közös történetünket rajzolná ki ez a dal!”

Az album meghallgatható Spotify-on ide kattintva.

Aki élőben is meg szeretné hallgatni milyen Az utcán 2018-as értelmezésben, hogyan szólal meg a mai generáció egyik leghitelesebb hangjának tolmácsolásában az augusztus 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon csípheti el Petruskát legközelebb Budapesten. Ráadásul ez a koncert igazi kuriózumnak ígérkezik, ahol Petruska Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal  játszik.

Petruska, Szeder, Illés zenekar, Az utcán, koncert, Városmajori Szabadtéri Színpad

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek