Sárrét-aranyozó koncert a Barba Negrában

2024/08/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Augusztus 10-én a Barba Negra színpadán ünnepli Sárrét című debütáló albumának 5 éves jubileumát a Fonogram-díjas Mudfield zenekar.

Fotó a zenekar FB oldaláról.

A Sárrét – a cikk megírásának pillanatában – mindössze 221 egységnyi eladásra van az aranylemez szint (2000 db eladott lemez vagy azzal egyenértékű stream, letöltés) elérésétől. Az együttes weboldalán egy számláló segítségével a rajongók is végigkövethetik ennek elérését.

A szeghalmi együttes 2012-ben alakult Nightrain néven és már abban a formációban is olyan, ma már klasszikusnak számító dalok születtek, mint az azóta is koncertfavorit Mezítláb. A 2016-os I Will Be című, már Mudfield néven kiadott EP után, 2017 év végén a Gyalog, majd a Nem kell című dalával/klipjével a zenekar végleg bevéste magát a magyar rock/metal zene rajongóinak szívébe.

 

2018-ban egymást követték a banda későbbi sikereit megalapozó dalok/klipek, mint a Szerepek, a Féreg, melyek után hamar összeállt a Sárrét című album anyaga is. A 10 debütáló dal mellé elkészült a Nem kell akusztik változata, ami egy teljesen új közönség számára is szerethetővé tette a Mudfield-et. Ez a dal („Kisfalumban kék az ég, Szép emlékből öntötték"), valamint a zenekar névválasztása is jól mutatja, hogy mennyire fontos számukra a Békés vármegyei Szeghalom és az azt körülölelő Sárrét vidéke, ahonnan az egész történet indult és ahová a mai napig hazajárnak.

A nagy eseményre igazi különlegességekkel készülnek a srácok, hiszen az idén megjelent Fehér Zászló dalai mellett a teljes Sárrét albumot is hallhatjuk majd az elejétől a végéig. A jubileum alkalmából először kerül forgalomba vinyl LP formátumban a Sárrét nagylemez, amely az augusztus 10-i koncerten is megvásárolható lesz.

Mudfield, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek