Schwartz Dávid a mantrák hálójába került

2018/09/25  ·   Ajánló   ·  Schwartz Dávid

Le is írta nekünk – meg nektek is –, hogy miért és mégis hogyan :)

Schwartz Dávid a mantrák hálójába került

Deva Premal és Miten, kiegészülve  Manose nepáli banszuri fuvolavirtuózzal második alkalommal látogatnak Magyarországra. 2017-ben dugig volt a nézőtér, de a hatalmas sikerről csak hallottam, mert ki kellett hagynom egy fellépés miatt. Így bánkódtam is, meg nem is. De idén minden erőmmel azon leszek, hogy bejussak erre a hangorkánra, ami felemel, majd leránt, átjárja minden porcikánkat, átitat energiával. Szárnyra kap és átmossa a lelket.

2009-ben, 20 esztendősen kerültem be a Kőbányai Zenei Stúdióba, ének tanszakra. Természetesen a főtárgy mellett kötelező jellegű kórus is volt heti egyszer, ahol minden évfolyam csodálatos hangja egyesült egy közel 30 fős csapatban. Karvezetőnk Gulyás Erika által ismerhettem meg Deva Premalt és férjét, a nála 22 évvel idősebb Mitent. Tibeti és indiai mantrákat dolgoztak fel, hangszereltek meg, egészen új köntöst, hangulatot adva egy-egy viszonylag komor mantrának és kántálásnak. A két legalapvetőbb mantrát kórusban, több, néha 3 szólamú átdolgozásban tanulhattuk meg Erikától. A hatás egészen elképesztő volt. Mikor becsukod a szemedet és azt érzed, hogy elkezdesz zsibbadni, tetőtől talpig.

 

Valami őserőt mozdít meg a mantra minden megrezgetett hangja. Deva és Miten, valamint a szintén hasonlóan tehetséges Manose varázslatos szólamvariációi és hangszerelései elkápráztattak. Olyannyira, hogy beépültek az életembe, három négy állandó mantrával amit én is elkántálok reggel és este, minden áldott nap.

Amikor elvégeztem az iskolát, egy kedves barátnőm, Kertész Kata színésznő és gyógyító elhívott Dobogókőre egy tartásra. Majdnem száz fős tömeg jött össze ezen a szakrális zarándokhelyen, ahol körbeállva és kézenfogva énekeltünk együtt, egy hangon. Szinte mindenkit azonnal berántott ez az együtthangzás. Egyszerre kezdtük venni a levegőt, egyszerre rezegtünk. Az Avatar című film jutott akkor ott az eszembe, és azóta is beleborzongok, ha rágondolok. Sokan sírtak örömükben, van aki csak mosolygott. De akkor ott valami történt. És elképesztő hatással volt mindannyiunkra.

Deva Premal és Miten szakrális szerelme szülte ezt az egészen újfajta hangzást, melyben megmaradtak a jellegzetes ének és zenei motívumok, vegyítve egy leheletnyi szintetikus kísérettel. Finom elegancia és gyönyörű dinamikák jellemzik a dalokat. Szinte minden egyes albumon.

Előszeretettel tudom ajánlani mindenkinek, 5-től 99 éves korig, mert mindenkinek tud valamit nyújtani. Felüdülést, pihenést, feltöltődést, fejlődést szellemi és fizikai szinten. Gyógyító hatalma van a zenének, ennyi bizonyos. Sokan már bizonyították is. Michael Jackson, Whitney Houston, Celine Dion, Tina Turner... és igen: Deva Premal, Miten és Manose. Zenészként csodálattal adózom előttük. Maradéktalan csodálattal. Áhítattal. És köszönettel. Örökké hálás leszek ezekért az alkotásokért és a közvetlen alázatért, amit a rajongóitok felé sugároztok minden egyes hangotokkal.

Ritka mint a fehér holló.

Október 8. – Budapest Kongresszusi Központ – 19:00-22:00

Deva Premal, Miten, Manose, meditáció, mantra, Budapest Kongresszusi Központ

 

 

Szólj hozzá!


Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a láthatáron

Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a...

Tegnap még a kőbányai Kráterről írtunk, ma pedig már egy Vulkán tört ki a postaládánkból. Szerencsére ezúttal sincs szükség...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy headliner mennyiben felelős azért, amit az előzenekara mond vagy csinál?

Ed Sheeran kirúgta amerikai stadionturnéjáról Macklemore-t, miután a rapper a színpadon kiállt a palesztinok mellett – ez pörög most a közösségi és a mainstream online médiában világszerte. Csakhogy nem egészen ez történt.

Kőbányán tör ki a Kráter – három nap élőzene, elektronika és underground

Kráter ott keletkezik, ahol valami nagy erővel a felszínre tör. A Kráter Fesztivál esetében ez az energia elsősorban zenei: október első hétvégéjén élő koncertek, elektronika, techno, tört ritmusok és a hazai underground különböző rétegei költöznek be egy régóta alvó kőbányai villába és annak elvadult kertjébe.
Új koncertek