Siófokra költözik New Orleans

2019/07/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Idén július 11-14. között rendezik meg a New Orleans Jazz Fesztivált Siófok Fő terén.

Fotó: OTP Travel

Mára már a legnagyobb hazai dixieland fesztivál, de 16 évvel ezelőtt jóval szerényebb körülmények között indult útjára a siófoki New Orleans Jazz Fesztivál. Akkor még egyetlen nap alatt tartották a koncerteket, mára azonban hagyománnyá vált, hogy négy nap alatt nyolc különböző zenekar lép fel az ingyenes fesztiválon, amelyet a jazz műfaj egy különleges stílusának, a dixielandnek vagy más néven New Orleans-i jazznek szenteltek.

Bényei Tamás, a Hot Jazz Band zenekar vezetője és a fesztivál alapítója maga is Siófokon nőtt fel, és a fesztivállal egyik első mestere, Apáti János előtt is tisztelegni akart. Neki köszönhetően a dixieland nem ismeretlen a városban, de Bényei Tamás a műfaj legismertebb zenekarai mellett fiatal tehetségeket is igyekszik felkarolni a rendezvénnyel, amely egyre több érdeklődőt vonz. Bényei szerint összesen körülbelül 20-25 dixielandet játszó zenekar lehet az országban, elsősorban őket szeretnék megmutatni a közönségnek. Emellett időről időre külföldi fellépőket is hívnak, idén például az osztrák Streetview érkezik a fesztivál első napján, csütörtökön.

A négy napos fesztivál ideje alatt minden nap két zenekar érkezik a siófoki Fő térre. Június 11-én, csütörtökön a szegedi Storyville Jazz Band indítja a fesztivált, őket követi a Streetview Dixieland Band, amelynek szintén van magyar vonatkozása: a fiatal zenekar vezetője a harsonás Ladányi Ádám.

Pénteken először a Banjo Brothers nevű trió játszik, amelynek Bényei Tamás is tagja. Testvére, Bényei Tibor tubázik a formációban, amelyet Gáspár Pállal, a Benkó Dixieland bendzsósával alapítottak. Utánuk érkezik a színpadra az egyik legrégebbi és legnépszerűbb hazai jazz formáció, a Benkó Dixieland Band Nagy Iván vezetésével.

Szombaton a korábbi évekhez hasonlóan Siófok dixieland zenekara, az Apáti Dixieland Band játszik, akiket Bényei Tamás zenekara a Kossuth díjas Hot Jazz Band követ. A fesztivál utolsó napján a szegedi Molnár Dixieland Band lesz az utolsó fellépő. De előtte még egy különleges, Bényei Tamás által 1996-ban életre hívott formáció lép színpadra, a Hungarian All Stars, amely a stílus legnevesebb hazai képviselőiből állt össze. Ebben a zenekarban a Benkó Dixieland, az Apáti Dixieland, a Molnár Dixieland és a Hot Jazz Band zenészei is képviseltetik magukat.

New Orleans Jazz Fesztivál, Siófok

 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek