Sör és Fű a Dürerben

2016/04/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2009-ben három angyalföldi fiatal éppen egyik spanjuk jogsijának az elvesztését ünnepelte, mikor hirtelen megalapították a hazai hiphop jelenleg egyik legerősebb produkcióját. Persze ezt akkor még nem tudhattuk, mindenesetre a jól sikerült házibuli mellékterméke a Sör és Fű lett. Kötetlen szöveg, kötött maszkok. Legújabb lemezük, a Zarathustra a költészet napján jelent meg, míg lemezbemutatójukat április 22-én tartják a Dürer Kertben.

Sör és Fű a Dürerben

A Sör És Fű, azaz Imi, Feri és Laci angyalföldi demógyára 2014 végére jutott arra a szintre, hogy megjelenjen az első album Enter The SÉF címmel az ASAN kiadónál. A lemez nem várt sikert aratott mind a szakma, mind a rajongók körében, így több zenei oldalon és nagy portálon bekerült az év legjobb hazai lemezei közé. Ennek hatására a 2015- ben a Sör és Fű élőben is egyre aktívabb lett, hiszen dj Zomblaze-zel kiegészülve megjárta a Balcony TV-t, fellépett a Budapest Parkban vagy a Bánkitó Fesztiválon.

A most megjelent Zarathustra című lemez munkálatait 2015 szeptemberében kezdték el. A bítekért  olyan producerek felelősek, mint Zomblaze, Dj Slow, Suhov, Lusta Bítek.

A kilenc számot tartalmazó Zarathustra teljes egészében itt hallgatható meg:
https://soundcloud.com/soresfu/sets/s-r-s-f-zarathustra

Sör és Fű: Zarathustra (ASAN 2016)

Szaxofon: Fatime Songoro

Gitár: Sági "Vanis" Viktor

Mixing, mastering: Imi Lájt

Cover: VazaVaza


A Zarathustra lemezbemutatója április 22-én lesz a Dürer Kert Room 041-es termében.
Jegyár: 1000 Ft


 

 

Szólj hozzá!


Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line upból indulunk ki, jó eséllyel sikerülhet is neki. Az új fesztivál ezen a hétvégén mutatkozik be Plovdivban, Európa egyik legrégebben lakott városában.
Új koncertek