Szerelmi bájitalt szállít rekeszekben az operakamion

2021/07/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Háromállomásos turnéra indul a Magyar Állami Operaház Szerelmi bájital című előadása, amely július 21-én a Gyulai Várszínházban, július 23-án a Művészetek Völgyében Vigántpetend, július 25-én pedig a tatai Angolkert Szabadtéri Színpadán lesz látható.

Fotó: Nagy Attila

A Gördülő Opera legújabb sorozatában Donizetti legnépszerűbb vígoperájának új kiállítása kamionon érkezik a vidéki városokba. Az 1832 óta szakadatlan sikerrel játszott darabban megtalálható minden, ami a felhőtlen szórakozáshoz kell: reménytelennek tűnő szerelem, szövevényes történet, falusi idill, szélhámos csodadoktor, váratlan örökség, humor és líra, és olyan varázslatos melódiák, mint például az Una furtiva lagrima kezdetű, híres tenorária.

A két részben, magyar nyelven felcsendülő produkció főszerepeit Miklósa Erika (Adina), Ninh Duc Hoang Long (Nemorino), Rezsnyák Róbert (Belcore), Szvétek László (Dulcarmara) és Nagy Zsófia (Giannetta) alakítja, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és énekkarát (karigazgató Csiki Gábor) Tóth Sámuel Csaba dirigálja.

Donizetti vígoperája Toronykőy Attila 2018-as rendezésében lesz látható. A darab a jelenben játszódik és a színpadként szolgáló kamion is bevonódik az előadásba, amelyet egyébként itt lehet lestoppolni:

Gyula – Vár előtti tér
2021. július 21., 20:30 (esőnap: július 22.)
Vigántpetend – Művészetek Völgye – Cirque de Tókert
2021. július 23., 21:00
Az előadás a Művészet Völgye fesztiválra váltott karszalaggal látogatható.
Tata – Angolpark, szabadtéri színpad
2021. július 25. 20:00 (esőnap: július 26.)

A szerelmi bájital főhőse Nemorino, egy szegény falusi fiú, aki reménytelenül szerelmes a gazdag földbirtokosnőbe, Adinába, aki a hetyke Belcore őrmester házassági ajánlatát fogadja el. A kétségbeesett ifjú minden pénzét a kuruzsló Dulcamarától szerzett "bájitalra" költi, és hogy elnyerhesse szerelme szívét, még a seregbe is beáll. Bár a bájital valójában csak bor, Nemorino igaz szerelme végül mégis elnyeri jutalmát.

 

 

Szerelmi bájital, turné, kamion, Magyar Állami Operaház

Képtár

  • Szerelmi bájitalt szállít rekeszekben az operakamion kép 89027
 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek