Szeretnél egy lakókocsiban aludni a The Kolin tagjaival?

2018/01/18  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Akkor itt a remek alkalom! Ha van némi fölös pénzed egy jó ügy támogatásáért cserébe, akár három fess úriemberrel az oldaladon hajthatod álomra a fejed egy nem hétköznapi járgányban.

Szeretnél egy lakókocsiban aludni a The Kolin tagjaival?

Linczényi Márkó neve a magyar átlag zenehallgató és/vagy tévénéző számára nagy valószínűséggel csupán a Hungary's Got Talent zsűritagjaként lehet ismerős, koncertre látogatóknak talán már a The Kolin zenekar neve is beugrik. Az egykoron leginkább botrányairól híres frontember és csapattársai azonban most a közönség segítségét kérik.

A banda ugyanis kiszemelt magának egy kissé lepukkant lakókocsit, amit már birtokba is vettek, azonban nem egy hosszabb nyaralás céljából vásárolták, hanem azért, hogy egy mobil stúdiót és egyben színpadot varázsoljanak belőle.

Az apró gond a történetben, hogy a megvalósításhoz tőke kell, amit a rajongók adományaiból szeretnének összekaparni. Maga az ötlet nem "spanyol viasz", külföldön és hazánkban is volt már példa arra, hogy népszerű művészek különböző projektjeik megvalósításához a néptől várták a pénzesőt, és volt olyan kezdeményezés, ami a vártnál is jobban sikerült.

A The Kolin esetében a szükséges összeg 9550 euró, ami aktuális középárfolyamon számolva 3.046.450.- jó magyar forintnak felel meg. A banda által megadott oldalon fillérre pontosan megtalálható, hogy mire mennyi az annyi.

Az adakozóknak cserébe különböző grátisz lehetőségeket kínálnak a fiúk, mint például:

  • te magad, vagy a kinyomtatott másod szerepelni fog egy hivatalos Kolin videóklipben
  • egy Facebook posztban mondanak köszönetet, és betagelnek
  • tagja lehetsz egy titkos Facebook csoportnak, ahol olyan videókat, képeket és sztorikat osztanak meg, amelyeket máshol nem
  • megkaphatod az összes kiadatlan demó felvételüket
  • beszerezhetsz egy nagyon szexi privát fotósorozatot a banda tagjairól
  • nagy felbontású koncertképekkel tapétázhatod ki otthon a falad
  • minden eddig megjelent albumról begyűjthetsz digitális másolatot
  • szerepelhet polaroid képen a fiúkkal
  • egyórás Skype-os zenei producer workshopon tágíthatod az elméd Márkóval
  • szerepelhet az arcod és az aláírásod a lakókocsi egyik oldalán a produceri falon
  • 3 órán át stúdiózhatsz a Kolinnál, ahol saját dalaidat is felveheted
  • lehet egy saját exkluzív koncerted a kertedben

Természetesen a fiúk nem csak magukra gondolnak, azontúl, hogy szeretnék bejárni Európát a Kolinmobilra keresztelt járgánnyal, szívesen megosztanák egyéb művészeti ág képviselőivel, például fotósokkal, festőkkel, táncosokkal, bábszínészekkel, valamint tökéletes helyszín lenne spontán kerekasztal beszélgetésekhez is.

A részletekről kisvideó is készült, természetesen angolul, de magyar felirattal:

Forrás: medium.com

The Kolin, közösségi, lakókocsi

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek