Szétfeszíti az élet a Hollywood Rose-t

2016/09/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A HammerWorld Magazin szeptemberi számának egyik extra CD mellékleteként látott napvilágot a budapesti Hollywood Rose új albuma. A zenekar október 14-én, a Barba Negra-ban születésnapi bulit tart a Kiss Forever Band társaságában.

Szétfeszíti az élet a Hollywood Rose-t

A „Szétfeszít az élet" című korongra nyolc tétel – egy intró és hét „normál" dal – került, kicsivel több mint fél óra játékidőt kitöltve. A 2003-ban startoló hazai Guns N' Roses Tribute csapat  harmadik saját dalos albuma egyben a 2014 év legvégén a zenekarból távozott Vilkó posztján játszó új gitáros, Erik első lemezes bemutatkozása is a formáció keretén belül.

A 2008 óta saját dalokat is író, GNR fanatikus rock n' roll banda a bemutatkozó demo-t követően, a 2009-ben megjelent „Minimal Design", majd egy ötszámos EP után, 2011-ben érkező „Piknik a Holdon"című  album után készítette el harmadik, kizárólag saját nótákat tartalmazó nagylemezét. Mindkét eddigi CD HammerWorld Magazin mellékletes megjelenés volt, ezt a hagyományt folytatják új korongjukkal is.

Az új dalcsokor előzeteseként a még január végén publikált, „Mindennap" című szám szolgált, amihez egy igen ötletes képi megoldásokat tartalmazó, akár szöveges videónak is tekinthető klip készült, és ami digitális kislemezként is megjelent.

A Jesse ének, Viktor gitár, Erik gitár, Luki basszusgitár, Cocó billentyű, Zaba dob felállású banda a gitárszólókkal alaposan megpakolt tökös rockdalok mellé egy kissé (tőlük mindenképpen) szokatlan megszólalású, de jópofa szövegű számot is alkotott, „Szelfibot" címmel, amelyben vendégként Sziráki László szaxofonjátéka hallható. Valamint az egyes, „Minimal Design" album egyik tételének a „Jég"-nek egy újrafogalmazott, akusztikusra vett előadása is színesíti a lemezanyagot.

Jesse ma este 19:00-tól a Petőfi Rádióban beszél majd az új lemezről, illetve a Szelfibot című dal rádiós premierjére is sor kerül.


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek