Szimfonikus zenekar kíséretében vágtat be a Spanyol Lovasiskola az Arénába

2017/11/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Egy évvel a Bécsi Spanyol Lovasiskola fantasztikus előadása után ismét a lovaké lesz a főszerep a Papp László Budapest Sportarénában.

Fotó: Spanyol Lovasiskola

Az előkészületekre hazánkba érkezett a Córdoba Ecuestre Spanyol Királyi Lovasiskola ménesvezetője is, aki a neves Lázár testvérekkel és az esemény rendezőjével, Meskó Zsolttal a helyszínen egyeztette a rendezvény technikai igényeit. A két fél véglegesítette a forgatókönyvet, valamint a produkcióhoz szükséges zenét, amelyet élő szimfonikus zenekar kísér majd a különleges bemutató alatt. A terepszemle során kiderült, hogy az Aréna infrastruktúrája kedvező körülményeket tud biztosítani a különleges andalúz lovak számára.

Az Andalúz Fiesta című produkcióban mintegy két tucat bámulatos teljesítményű andalúz ló szerepel majd káprázatos mutatványokra képes lovasaival és szemgyönyörködtető jelmezbe öltöztetett flamenco táncosok mutatják be ló, lovas és táncos igazi harmóniáját.

Az autentikus, tradíciókat mai napig ápoló királyi lovasiskola nagyívű produkcióját a szervezők igyekeztek hazai oldalról is méltóképpen kiegészíteni. Sztárvendégként lép fel a Kossuth-díjas Miklósa Erika, aki egyedülálló módon ezért az alkalomért ül lóra és lóháton érkezve Carmen szerepét alakítja majd a lovas színházi showban. Partnere a szintén Kossuth-díjas Kiss B. Attila operaénekes lesz. Georges Bizet operájának zenei aláfestésről Déri András vezényletében élő szimfonikus zenekar gondoskodik. A lovasszínházi előadás további magyar fellépői között szerepel a Koltai Polett vezette nyolc gyönyörű fekete paripával bemutatott dámalovas karusszel, Szegedi Gábor fogathajtó világbajnok pedig négylovas hintóval hajt majd az Aréna küzdőterére december 2.-án és 3.-án.

Fotó: Spanyol Lovasiskola

Az előző évhez hasonlóan a színházi előadás után a vendégek részt vehetnek a műsort követő fogathajtó világbajnokságon, ahol a sport legjobb fogathajtói versenyében gyönyörködhetnek.

 

 

Spanyol Lovasiskola, show, Papp László Budapest Sportaréna, Miklósa Erika

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek