Több százan zenélnek együtt vasárnap délután Szombathely főterén

2018/09/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Több százan zenélnek majd együtt vasárnap a magyar dalt ünnepelve Szombathely főterén.

Több százan zenélnek együtt vasárnap délután Szombathely főterén

A zenészeket és énekeseket délután két órára, a hallgatóságot pedig délután négy órára várják. A számok meghallgathatók, a kották pedig letölthetők az AGORA honlapjáról, ugyanitt emailben regisztrálni is lehet.

Nem egy nagyszabású koncertről, hanem inkább flashmobról van szó; akik bekapcsolódnak a villámcsődületbe három magyar dalt játszanak és énekelnek majd el együtt.

Az LGT-től a Dal a miénk!, az Anna and the Barbiestől a Márti dala, valamint a Tankcsapda Ez az a ház című száma hangzik majd el, profi előadók felvezetésével, némi közös daltanulás után.

Profi és amatőr zenészeket - dobosokat, gitárosokat, basszusgitárosokat - várnak, azokat is, akik csak most veszik elő, porolják le újra a hangszerüket, és azokat is szívesen látják, akik énekükkel kapcsolódnak az örömzenéléshez.

Szombathely az elsők között csatlakozott annak idején Presser Gábor felhívására a Magyar Dal Napjának megünnepléséhez. A kezdeményezés ugyan szavai szerint már nem országos méretű, de Szombathelyen továbbra is kedvelik, és idén az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ, valamint a Jam Music közös szervezésében tartják meg az ünnepet.

Lesz Magyar Dal Napja Siófokon is!

A várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok is csatlakozik a nyomaiban még létező országos rendezvényhez: a Fő téren rendeznek ingyenes nagykoncertet szeptember 9-én.

19 órától népszerű siófoki zenekarok, a Blokk Együttes, az Egerszegi Akusztik és a The FreakEnd játszik majd régi és új magyar slágereket, ezzel egyszerre tisztelegve a hazai könnyűzene, illetve a jubiláló város előtt. A koncert további különlegességét az adja, hogy a három zenekar együtt és külön-külön is színpadra lép az este folyamán.

A fellépők csak hölgyek, a hallgatóság bárki lehet!

Magyar Dal Napja, Szombathely, Siófok, flashmob

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek