Tóparti házibulival nyit az EFOTT fesztivál

2016/06/30  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Milyen egy retro-mulatós-techno-disco házibuli? Ezt így egyben kapjuk meg július 12-én, Velence Északi Strandján! Az EFOTT fesztivál nyitónapjára ugyanis a szervezők egy tóparti házibuli hangulatot álmodtak meg, ahol a 90-es évek UFO-Kozmix-Groovehouse együttesei mellett, a mulatós király Kis Grófo és barátai is mikrofont ragadnak. A buli zárásaként pedig indulhat a csapatás Deadcode & Friends vezényletével.

Tóparti házibulival nyit az EFOTT fesztivál

Idén olyan dalokkal nyitja meg kapuit az EFOTT, amelyeknek mindenki ismeri a szövegét, és már az első dallamból pontosan tudja, hogy melyik sláger fog felcsendülni. Július 12-én az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának beköltözőit különböző helyszíneken igazi zenei kavalkád várja majd. Egyrészről a 90-es évek hazai kedvencei veszik birtokba a nagyszínpadot, így a bulizni, vagy éppen nosztalgiázni vágyókat olyan zenekarok és zenészek szórakoztatják majd, mint Dj Dominique, Csordás Tibi, a Kozmix, a Desperado, a Groovehouse és az UFO.

Másfelől érkezik a tavaly teltházas sátorkoncertet adó Kis Grófo, aki ezúttal barátait is magával hozza, így még annál is nagyobb őrjöngés várható, mint az előző évben.  

Óriási buli volt tavaly is a velencei EFOTT-on, telt ház és elképesztően jó hangulat fogadott, erre számítok idén is. Az egyetemisták és főiskolások igazi bulibárók, mindig örömmel várom az ilyen estéket! Most a nulladik napon igyekszem tovább maradni, ezúttal nekem is belefér az este programjába egy kis mulatási - mondta el Kis Grófo.

Az est zárásaként pedig techno kerül a fókuszba Deadcode & Friends azaz HOT X, Coyote és SanFranciscoBeat, valamint Gomes jóvoltából.

A hangulat megalapozását követően pedig indulhat az EFOTT, immáron negyvenegyedik alkalommal.

efott

 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek