Új lemezével és családi zenekarral jön a Dürerbe a Morcheeba

2019/02/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A brit triphop duó tavaly megjelent Daze Away című lemeze a Morcheeba korai, eklektikus stílusához nyúlik vissza, egy mindenféle stílusbeli megkötést nélkülöző 10 számos szárnyalás. Skye és Ross május 15-én, a Dürer Kertben mutatják be kilencedik albumukat, igazi családi felállásban.

Új lemezével és családi zenekarral jön a Dürerbe a Morcheeba

A Morcheebára a kezdetektől jellemző örömteli műfaj keveredés tér vissza a duó júniusban megjelent új lemezén: az ’50-es évek blues, a ’60-as évek pszichedelikus rockja, a ’70-es évek dub reggae-je, a ’80-as évek elektronikus zenéje és a ’90-es évek hip-hopja mind-mind tetten érhetők ezen a 10 rendkívüli dalon.

“Amit jónak éreztünk, azzal dolgozunk” – mesélte az album kapcsán Ross Godfrey, aki producerként is dolgozott a lemezen. “Ugyanakkor szerettük volna megfogni azt a rengeteg energiát és szeretetet, amiket a koncerteken kapunk, ezek jelentik a zenekar nagy részét. Skye énekéből is rengeteg élőben lett felvéve, gyakran egyben, két dal pedig franciául van. Egyik vendégünk vagy kollaborációnk sem volt előre eltervezve. Ha valami érdekes szembejött velünk, amivel szerettünk volna dolgozni, megkértük őket.”

Például Roots Manuva rapperrel egy moszkvai fesztiválon találkoztak, aki a címadó Blaze Away című dal szövegét írta, Benjamin Biolay, francia zenésszel pedig a Paris-sur-Mer-ben énekel duettet Skye-jal.

A rajongók már megszokhatták a Morcheeba lemezek végén szóló pszichedelikus elszállást, ez természetesen ezúttal sem hiányozhatott:

“Most azonban sokkal filmszerűbb, félig apokaliptikus jam született egy szintetizátor és egy elektronikus gitár között, amin a feleségem, Amanda énekel franciául” – meséli Ross a záró Mezcal Dream kapcsán.

S bár Ross bátyja és korábban a zenekar oszlopos tagja, Paul elhagyta a formációt, a Morcheeba még sosem volt ennyire családi vállalkozás. A dobok mögött ugyanis Skye 21 éves fia, Jaega ül, a férje Steve Gordon basszus fronton tért vissza hozzájuk koncerteken, míg lányuk, Kiki a Sweet L.A. című dalban énekel háttérvokált, amit az ő traumatikus transz-atlanti kapcsolata ihletett, melyet az anyja már az elejétől elátkozottnak tartott.

Ezzel a családi felállással és az új dalokkal pedig – tavalyi fesztiválos koncertjük után – ezúttal önálló klubkoncerttel térnek vissza május 15-én a Dürer Kertbe.

Morcheeba, Daze Away, turné, Dürer kert

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek