Újra akusztikusan szólnak a Magashegyi-dalok

2017/07/18  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Az idén 11. szülinapját ünneplő, és időközben egy alaptaggal kevesebb Magashegyi Underground zenekar ezen a nyáron sem hagyja a rajongóit akusztikus élmények nélkül. A nemes egyszerűséggel csak nyárbúcsúztató koncert néven emlegetett esemény augusztus 24-én lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Újra akusztikusan szólnak a Magashegyi-dalok

A Magashegyi Underground életében jelentős változást hozott, hogy Fodor Máriusz a csapat alapító tagja, és oszlopa családostul külföldre távozott, így a zenekari teendőket már nem tudta tovább vállalni. Mondhatjuk, hogy pótolhatatlan veszteség érte a csapatot, hisz a helyét a színpadon nem egy új ember vette át, de valójában a közönség ebből csak annyit vesz észre, hogy kicsit átrendeződtek a szerepkörök a megmaradt tagoknál.

Ettől függetlenül a Magashegyi karrierjének koránt sincs vége, hiszen a napokban debütált vadonatúj daluk Itt leszel címmel, ami már a következő album előfutára is egyben. Lassan pedig megszokottá váló nyári akusztikus hangvételű produkciójuk – újabb sztárvendégekkel felturbózva – igazán kellemes esti elfoglaltságnak ígérkezik.

A helyszín ezúttal a jelenleg vizes VB-lázban égő Margitsziget, azon belül is a felújított Szabadtéri Színpad, ahol a már megszokott Talamba ütőegyüttes, a Fugato Orchestra és persze az elmaradhatatlan Beck Zoli mellett a 3D kórus, valamint Molnár Levente operaénekes is színesíti a programot. Az előadás gerince a négy évszak, a négy őselem és az ember kapcsolatát járja körül a zenekar ismert, illetve erre a koncertre készülő új átirataival. A Magashegyi Underground és a nagy létszámú szimfonikus zenekar mellett gyerekkórus teszi még egyedibbé a hangzást.

Magashegyi Underground, Margitsziget, Szabadtéri Színpad

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek