Zalatnay Cini kipakol

2016/04/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Április 21-én Zalatnay Sarolta lesz az NKA Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című talkshow-sorozatának vendége. Cini többek között a feltörekvő beat-lányok szerepéről, a rockzenének az ő életében végzett elsöprő térhódításáról, vagy épp a Komár Lászlóhoz és Révész Sándorhoz fűződő kapcsolatáról is beszél majd a Rockmúzeumban. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Zalatnay Cini kipakol

Színes trikó, kopott farmer – énekelte 1976-ban az énekesnők közül elsőként frufrus frizurát és miniszoknyát viselő sztár, Zalatnay Sarolta, aki a hazai könnyűzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadóművészeként a kor divatját tekintve is ikonná vált. Életműve a mai napig óriási érdeklődésre tart számot: a 60-as, 70-es évek fordulóján felvett slágerei új virágkorukat élik. A Hol jár az eszemmel, majd a Tinikkel aratott sikerekről, a spliti dalfesztiválon szerzett élményeiről és a feltörekvő beat-lányok – Koncz Zsuzsa, Kovács Kati – közti kapcsolat dinamikájáról dr. Csatári Bence történész és Poós Zoltán író kérdezik majd Cinit az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow-sorozat következő rendezvényén.

Akik ellátogatnak április 21-én 18 órakor a Magyar Rockhírességek Csarnokába, választ kaphatnak rá, mi alapján dőlt el, hogy az énekesnők az Illéssel, a Metróval vagy az Omegával léptek egy színpadra. De szóba kerülnek majd alighanem a Komár Lászlóval, Révész Sándorral, Frenreisz Károllyal közös alkotás legszebb pillanatai, illetve hallhatunk anekdotákat a táncdalénekes- és a beat-generáció viszonyának gyümölcsöző, vagy épp küzdelmes időszakairól, és elcsíphetjük Cini ars poeticájának olyan üzeneteit is, melyekért érdemes tölcsért csinálni a kezünkből.

Az esemény az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogramja keretében valósul meg. A rendezvény ingyenes, ám a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a sajto@cstp.hu e-mail címen szükséges.

Helyszín: Radnóti Miklós Művelődési Központ, 13. ker. Budapest, Kárpát utca 23.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek